Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közleményében azt írja, hogy a 350 ezer felesleges állami alkalmazottat emlegető Demján Sándor nemcsak a szervezet tagjait, hanem az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette. Miközben a "magáét" már kivette a közösből a rendszerváltás előtt.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke a Vállalkozók Napján a túlméretezett közsszféráról is beszélt. A közlemény szerzői szerint Demján Sándor ott kijelentette: "a közszférában dolgozók, csak koloncok a társadalom nyakán, és miattuk fog elbukni Magyarország. Véleménye szerint nincs szükség ennyi pedagógusra, nincs szükség ennyi egyetemi oktatóra. Sőt, nem kell ennyi kórház sem Magyarországnak. Elég lenne, összesen húsz. Ezek szerint Demján Sándorban egy új köz-, felsőoktatási és egészségügyi, valamint államigazgatási szakértőt tisztelhetünk. Azt, hogy az új szakértelmét honnan szerezte nem tudni, a célja azonban nyilvánvaló. Azt mondta, hogy a versenyszféra várja a közszférából elbocsájtandó százezreket."
"Ön leépítené a közoktatást és a felsőoktatást? Persze, Önnek olcsó és képzetlen munkaerőre lenne szüksége, hogy tovább gazdagodhasson – olvasható a közleményben. – Ön leépítené a magyar egészségügyi ellátó rendszert? Persze Ön nevetve kifizeti a magánklinikák számláit, a többiek nem számítanak. Ön leépítené a közszolgáltatásokat? Persze, Önnek például nincs szüksége arra, hogy időben számfejtsék köztisztviselők a nyugdíját, hiszen már kivette a közösből a rendszerváltás előtt, mostani vagyonának az alapját. Mint mondta, az adócsökkentések gátja a közszféra mérete. Persze, hiszen ha nem kellene adóznia, még több maradna az Ön zsebében. Valójában az adócsökkentés gátja az alacsony bér, ugyanis ha a magyarországi bérek elérnék az európai szintet a kisebb adószázalék is magasabb bevételt hozna."
A szervezet azt követeli Demjántól, hogy kérjen bocsánatot a megsértett közszféra dolgozóitól, és ne ártsa magát olyan dolgokba, amelyekhez látható módon nem ért. Éppen elég megaláztatást kell elviselnie ezeknek az embereknek minden nap, nincs szükségük az ilyen sértésekre.
A Vállalkozók Napjáról és a Demján-felszólalásról szóló cikkünket alább találja:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.