szerző:
hvg.hu

2018 is jövedelmezőnek ígérkezik a felcsúti polgármester számára.

Az idei esztendő sem indul rosszul a felcsúti polgármester számára: üzleti köre több mint százmilliárd forintért kapott megbízásokat.

Mészáros Lőrinc egyik cége, a Mészáros és Mészáros Kft. végezheti a Százhalombatta és Ercsi közötti 15,70 kilométer hosszú vasúti pálya fejlesztését, valamint a kapcsolódó létesítmények korszerűsítését – derül ki a Közbeszerzési Hatóság kedden megjelent értesítőjéből.

Mészáros ezzel már az új esztendő második napján gigantikus közbeszerzéshez jutott, mely a vonatkozó dokumentum szerint 49 milliárd forint összértékű. Ezért a pénzért egyebek mellett új nyílvonali vágányokat, peronok, aluljárókat és lifteket is építenek. A megbízás összege több mint hétmilliárddal haladja meg a megbízó NIF Zrt. által korábban becsült értéket.

A Mészáros és Mészáros Kft. – ezúttal az Euro Aszfalttal konzorciumban és szintén európai uniós pénzből – építheti ki az ózdi szennyvízelvezető rendszert, ennek a megbízásnak az értéke 4,3 milliárd forint, ami 200 millióval kevesebb a becsültnél.

Ugyan nem Mészáros Lőrinc cége, de üzleti köréhez közel áll a Duna Aszfalt, amely szintén boldogan várhatta az EU közbeszerzési értesítőjének legfrissebb számát. Ez ugyanis két zsíros megbízást is megerősített: az egyik az M44-es autóút utolsó, Kondoros és Békéscsaba közötti szakaszának megépítésére szól, és a 18 kilométeres munkára 41,4 milliárdot kap a cég – ez hárommilliárddal több a becsültnél. A Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szijj László tulajdonában levő cég részt vesz az M44 többi szakaszának az építésében is.

A Duna Aszfalt kapott megbízást a kecskeméti kerékpárutak megépítésére is, a szintén szombaton kihirdetett megbízás összértéke pontosan 10 milliárd forint.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Mi az az INF-szerződés? Reagan és Gorbacsov írta alá, most Putyinon és Trumpon múlhat a sorsa

Mi az az INF-szerződés? Reagan és Gorbacsov írta alá, most Putyinon és Trumpon múlhat a sorsa

Az EU-s pénzek jelentős részét ellopják itthon - így véli a többség

Az EU-s pénzek jelentős részét ellopják itthon - így véli a többség

A sínen landolt egy karambolozó autó a Dózsa György útnál

A sínen landolt egy karambolozó autó a Dózsa György útnál

Úttörő gyógyszeres kezeléssel növelik a mellrákban szenvedők életesélyeit

Úttörő gyógyszeres kezeléssel növelik a mellrákban szenvedők életesélyeit

Sallói nagyot megy Amerikában

Sallói nagyot megy Amerikában

212 milliós mínuszban a szombathelyi uszoda

212 milliós mínuszban a szombathelyi uszoda