szerző:
MTI

Vagy mondjuk hibrideket.

A PSA Peugeot–Citroen francia autókonszern 2025-től már csak elektromos vagy hibrid autókat gyárt, addigra 40 ilyen modellel jelentkezik – jelentette be Carlos Tavares, a Peugeot vezérigazgatója.

A PSA ehhez az Opel technológiát alkalmazza. A PSA, amely Európa második legnagyobb autógyártója, tavaly vette meg 2,5 milliárd dollárért az Opel és a Vauxhall márkákat az amerikai General Motorstól. 

A világ vezető autógyártói közül elsőként a kínai tulajdonban lévő svéd Volvo mond le a belsőégésű motorok gyártásáról, és azt tervezi, hogy 2019-től minden új autója már kizárólag elektromos meghajtású vagy hibrid lesz.

Carlos Tavares egy detroiti fórumon arról is beszélt, hogy a francia járműgyártó autóinak 80 százaléka valamilyen mértékben önvezető lesz 2030-ra, ezen belül 10 százalékuk 4-es vagy 5-ös SAE szintű lesz.

A SAE (Society of Automotive Engineers) International 2014-ben egy szabvány formájában definiálta az autonóm gépjárművek terminológiáját, illetve megfogalmazta azok szintjeit az automatizáltság tekintetében. A 4-es szint magas szintű automatizáltságot jelent, amikor az automata járművezető-rendszer irányítja az összes dinamikus vezetési műveletet, még akkor is, ha a járművet vezető ember nem megfelelően reagál egy beavatkozási kérésre. A legmagasabb, 5-ös szint azt jelenti, hogy a jármű ember nélkül is közlekedhet.   

Carlos Tavares elmondta azt is, hogy 2026-ig tervezi az autókonszern a visszatérést az a Egyesült Államok autópiacára, ahonnan több mint húsz éve vonult ki.

Képünk illusztráció.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kínai tudósok klónozták a rendőrkutyák Sherlock Holmesát

Kínai tudósok klónozták a rendőrkutyák Sherlock Holmesát

"Mit szólna egy édes hármashoz?" - egy amerikai milliárdost is zaklatással vádolnak

"Mit szólna egy édes hármashoz?" - egy amerikai milliárdost is zaklatással vádolnak

Szépen hízott Csányi Sándor agrárcége

Szépen hízott Csányi Sándor agrárcége

Tangás férfi vonult végig a Tretyjakov-képtáron – videó

Tangás férfi vonult végig a Tretyjakov-képtáron – videó

Újít az Instagram, ki sem kell belőle lépnie, ha megvenné az új cipőjét

Újít az Instagram, ki sem kell belőle lépnie, ha megvenné az új cipőjét

Kezdődik a szezon: erre vigyázzon, ha medvehagymát szed

Kezdődik a szezon: erre vigyázzon, ha medvehagymát szed