Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Január elsejétől megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a gázszolgáltatásnál. A számítások szerint éves szinten 30 milliárd forint megtakarítást jelenthet az új intézkedés.
A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki biztonsági felülvizsgálatot a könnyű közmű programban, helyette az elosztó társaság a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni – mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kifejtette: a megszűnt műszaki biztonsági felülvizsgálat hátrányosan érintette a fogyasztókat, mert az elosztó az elméleti fogalmat jelentő gáztömörséget mérte, nem megfelelő érték esetén pedig automatikusan kizárhatta a fogyasztót a gázszolgáltatásból, a visszakapcsolás pedig aránytalanul magas költséggel járt.
Az új szabályozás szerint az elosztó társaság gázszivárgás vizsgálatot csak fűtési idényen kívül, április 15. és október 15. között végezhet, az ellenőrzés időpontját 60 nappal korábban kell jeleznie a tulajdonosnak, és gázszivárgás esetén nem zárhatja le automatikusan az egész hálózatot, csak kizárólag a hibával érintett vezetékrésznél lehet korlátozni a szolgáltatást. A vizsgálatot 10 évente kötelező elvégezni az élet és vagyonbiztonság fenntartása érdekében, de gázszivárgás észlelését továbbra is bármikor lehet jelenteni – mondta a helyettes államtitkár.
Bartal Tamás hangsúlyozta: Magyarországon a háztartások 75 százaléka, 3 millió 300 ezer háztartás fűt gázzal, az új intézkedés 7 millió embert érint, számításuk szerint éves szinten 30 milliárd forint megtakarítást jelenthet az új intézkedés a könnyű közmű programban a korábbi intézkedéseken túl.
A helyettes államtitkár felidézte, a kormány 2017 tavaszán könnyű közmű program néven intézkedéssorozatot indított a családok, a kis- és középvállalkozások segítésére, a versenyképesség növelésére, a bürokrácia csökkentésére.
Első lépésként tavaly július elsejétől ingyenessé tették a csatlakozást mind a négy – gáz, villany, ivóvíz és csatorna – közműnél.
Második lépésként tavaly szeptemberben eltörölték az elosztók monopóliumát, az intézkedésnek köszönhetően a vállalkozók széles köre dolgozhat a közműcsatlakozás kiépítésén.
Harmadik lépésben a második versenyképességi törvényben megerősítették a díjmentesség garanciáit visszamenőlegesen 2017 július elsejéig, december elején csökkentették az engedélyezési eljárási határidőket, egységessé tették a közműszektorban a részszámlák kibocsátásának szabályait, eszerint egyszerre legfeljebb három havi számlát lehet kiküldeni a fogyasztónak három különböző esedékességi idővel – sorolta Bartal Tamás.
Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta, a tavaly indult könnyű közmű program népszerű, és folytatódik, becslések szerint a programban havi szinten tavaly 1-1,5 milliárd forint megtakarítás jelentkezett nemzetgazdasági szinten, emellett jelentősen emelkedtek a közműbekötési igénylések.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.