Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy sor új híd épül a Duna különböző pontjain.
Már tervezik vagy meg is kezdték a kivitelezését annak az öt új hídnak, amelyek összeköttetést biztosítanak a Duna két partja között – írja a Magyar Idők.
A részletek szerint új Duna-híd épül Komárom-Komarno között, és bár ennek módosították a vállalkozási szerződését, a lap szerint ez semmin sem változtat. Ennek megfelelően egy 600 méter hosszú, egypilonos, ferdekábeles hidat építenek a szakemberek, melynek költsége 91,2 millió euró.
A kivitelezésre biztosított idő 29 hónap, azaz két és fél év múlva már megindulhat a forgalom Komárom két része között.
Egyelőre csupán terv szintjén létezik, de a Dunakanyarnál is új hidat terveznek építeni, amely az elfogadott tanulmányterv szerint tizenöt méter széles lenne és Váctól délre ívelne át a Dunán.
A Magyar Idők szerint Budapesten már készül a Rákóczi híddal párhuzamosan futó Déli összekötő vasúti híd átalakításának és bővítésének kiviteli terve, illetve van egy másik projekt, a Galvani úti híd, amely a főváros déli részén épülne meg.
A Budapest alatti Duna-szakaszon már a tervezési szerződésnél tart a Kalocsa–Paks Duna-híd. Közben pedig ajánlati felhívás jelent meg a Mohácson épülő Duna-híd közbeszerzésére, így a Duna legdélebbi hazai szakaszán is készül új híd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.