Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az NGM nem akarja kiadni az erre vonatkozó anyagokat, de a bíróság első fokon ellenük döntött.
Mivel a kormány állítása szerint csak idén értesültek a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. viselt ügyeiről, az MSZP-s Szakács László közérdekű adatigénylés keretében próbálta megszerezni azokat az összefoglalókat, amelyeket az OLAF magyarországi koordinációs irodája készített 2007 és 2017 között évről évre – írja a Népszava.
Szakács azt akarta tudni, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium milyen információkkal rendelkezett az ügyről, milyen Magyarországot érintő OLAF-vizsgálatok vannak folyamatban és milyen intézkedéseket tett a kormány az érintett ügyekben, ugyanis ennek a koordinációs irodának a kötelezettsége, hogy az EU pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságokról és az OLAF hazánkat érintő vizsgálatairól tájékoztassa a nemzetgazdasági minisztert.
Az NGM megtagadta az összefoglalók kiadását, mondván döntés-előkészítő adatok szerepelnek benne, de Szakács perre ment, és a bíróság első fokon úgy döntött, ki kell adni a minisztériumnak a kért adatokat. A tárca vélhetően fellebbezni fog.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.