Magyar állami bankok hitelei olajozzák a közel-keleti hotelesek építkezéseit Budapesten

Sorban épülnek a szállodák a fővárosban, részben olyan ingatlanokon, amelyeket a közelmúltban a belvárosi önkormányzattal üzletelő pénzemberek kaparintottak meg. A vagyonhalmozásnak még nincs vége.

Magyar állami bankok hitelei olajozzák a közel-keleti hotelesek építkezéseit Budapesten

Hatalmas hitelt vett fel december végén a budapesti szállodapiac egyik meghatározó szereplője, a Mellow Mood-csoport. Bár a jordániai származású befektetőktől talán arra lehetett volna számítani, hogy tőkéjüket elsősorban külföldről hozzák, a jelek szerint a magyarországi pénzintézetek olykor előnyösebb feltételeket nyújtanak. Erre utal, hogy a Takarékbank több mint 11,3 milliárd forint kölcsönt adott a Hamdan Sameer és Awad Zuhair tulajdonában lévő vállalkozásoknak, igaz, a befektetők HVG-nek adott tájékoztatása szerint ezzel csak a korábbi hiteleiket váltották ki.

A Mellow Mood az elmúlt években nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiváló ingatlanokat vásárolt Budapesten, több esetben közvetlenül az V. kerületi önkormányzattól, hanem azzal is, hogy rendezvényein a korábbi belvárosi polgármester, Rogán Antal, sőt esetenként Orbán Viktor kormányfő is megjelenik. A hosteltől a luxushotelig ma már tucatnyi tagja van a szállodaláncnak, amely az évente több milliárd forint árbevételből néhány száz milliós eredményt termel. A Mellow Mood a reménybeli üzemeltetője a magyar szállodapiac legújabb kuriózumának, az átalakítás alatt álló Párisi udvarnak is. A különleges passzázsával hívogató, bő száz éve takarékpénztárnak szánt épület éveken át üresen állt, amikor 2014-ben egy offshore tulajdonban lévő cég megvette az önkormányzattól. A Párizs Property Kft. jelenleg egy magyar állampolgárságú, arab származású üzletember birtokában van, előtte azonban az abu-dhabi Shadi Dahalan jelent meg benne tulajdonosként. Dahalan, akinek a családja balkáni befektetésekben is érdekelt, valójában továbbra is részese a fejlesztésnek: a Párizs Property mérlegbeszámolója szerint az állami tulajdonú magyar Eximbank kölcsöne mellett további 2,3 milliárd forint hitellel segítette a Párisi udvar átépítését, amelybe 210-210 millióval a Mellow Mood két tulajdonosa is beszállt.

HVG

Kikerült a Mellow Mood cégeiből az évek óta velük együtt mozgó magyar üzletember, Váradi Ernő. A Dubajban élő ingatlanszakemberről a Direkt36 írta meg, hogy Rogán Antal feleségének cége, a Nakama&Partners az ő gellérthegyi irodaházában működik. Mielőtt Sameer és Zuhair felvette volna a takarékbanki hitelt, Váradi két közös, Váci utcai ingatlanfejlesztő cégükből távozott. A Vörösmarty tér 5. alatti épület egy része azonban, amely addig a Mellow Mood-csoporté volt, Váradi újonnan alapított vállalkozásainak, a Vörösmarty tér régi nevét idéző Theaterplatz Zrt.-nek és a Theátrom Piatcza Kft.-nek a tulajdonába került. Váradi egyébként maga is ingatlanfejlesztésre készül, nem messze a Párisi udvartól. A Szapáry-udvarként is emlegetett Petőfi Sándor utcai épület az 1890 és 1892 között a miniszterelnöki tisztséget betöltő Szapáry Gyula birtokában volt, most viszont Váradi cége kínálja megvételre a tervezett exkluzív lakásokat.

Bár korábban úgy lehetett tudni, hogy Váradi is szállodaépítésre készül, az új fejlesztések szorosabb versenyt ígérnek. A Szapáry-udvarral szemben már épül a Nagygyörgy Tibor nevével fémjelzett Biggeorge-csoport lakóingatlana, amely korábban a Telekom irodaépülete volt. Az Emerald Residence-hez 99 szobás butikhotel is csatlakozik. Ugyancsak az utca túloldalán, a volt postapalotában egy német befektető tervez szállodát. A Párisi udvar a tervek szerint már idén ősszel megnyílik, az Emerald jövő ősszel, a németek pedig 2020-ra ígérik az átadást. A Párisi udvarral átellenben, a Matild-palotában a török Özyer-csoport kezdett luxusszálló építésébe, miután az önkormányzattól megvásárolta az ingatlant. A Matild Palace átadása is 2019-ben várható. Az Özyer család Erdogan török államfő támogatója, akivel Orbán Viktor az uniós rosszallás ellenére is kiváló kapcsolatokat ápol. A keleti befektetők már eddig is megkerülhetetlen szereplői voltak a belvárosi szállodapiacnak. Az Erzsébet téri Adria-palota után az InterContinental is a dubaji Khalaf al-Habtooré lett, a Gresham-palota pedig az ománi állam és egy szaúdi herceg birtokában van.

A világszerte növekvő utazási kedv következtében még bőven számíthatnak vendégekre a budapesti hotelek. A három- és négycsillagos szállodák tavaly 17–23 százalékkal tudták emelni áraikat, a túl nagy kínálat azonban ronthatja az esélyekeit. Márpedig hazai milliárdosok is készülnek erre a piacra. A Dorottya utcában már szerkezetkészen áll a Mammut bevásárlóközpontot létrehozó Kenyeres Sándor háromcsillagos szállodája, és elvileg luxushotelnek szánják azt a háztömböt, amelyet részben a kormányfő veje, Tiborcz István szerzett meg a közelmúltban a Vörösmarty tér sarkán.

HVG

A külföldiek befektetési kedve sem hagyott alább, erről tanúskodnak a belvárosi önkormányzat tulajdonosi bizottságának döntései. Az ősszel a Mellow Mood-csoport a Vörösmarty tér 2. számú házból hasított ki újabb, nem lakás célú területet. A Giant Hungary Kft. pedig az Október 6. utcában vásárolhatott újabb ingatlant az önkormányzattól; a cég ukrán származású tulajdonosa, Eduard Usikov akkor vált közismertté, amikor kiderült, hogy lánya Orbán Viktor tanácsadójának, Habony Árpádnak a barátnője.

Miközben az önkormányzat korábban tömegesen dobta piacra a lakásokat és üzlethelyiségeket, most neki is vásárolnia kellett, mert szükség volt egy ingatlanra a választási kampány részeként beígért uszodának. A kormány éppen a napokban adott 1,5 milliárd forintot a beruházásra. A Vadász utcában kiszemelt, döntően önkormányzati épületben még néhány hónapja is több magánhelyiség volt, amelyeket az önkormányzat kénytelen volt megvásárolni. Egy osztrák ingatlanfejlesztő cége, az Alfa-Immo Kft. például több mint 112 millió forint készpénzhez jutott, ennyit kellett fizetnie az önkormányzatnak a két lakásért.

A cikk a HVG 2018/02. számában jelent meg.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.