Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem kizárt, hogy a csődvédelem alatt álló legnagyobb amerikai játékáruházlánc, a Toys "R" Us bezárja összes üzletét az Egyesült Államokban.
A New Jersey-ben bejegyzett, 1957-ben alapított cég tavaly szeptemberben kért csődvédelmet az amerikai csődbíróságtól. A The Wall Street Journal szerint forrásokra hivatkozva úgy becsülte, külső pénzügyi támogatás nélkül értelmetlen lenne belekezdeniük egy szerkezetátalakításba.
A játékárusító boltnagyhatalmat az online kereskedés elterjedése és a diszkonthálózatok kényszerítették térdre. A cég éves forgalma mintegy 11 milliárd dollár, de részben a korábban felvett hitelek jelentős kamatösszege miatt a vállalat 2013 óta veszteséges – írta az MTI.
A cég idén januárban bejelentette, hogy amerikai üzleteinek 20 százalékát, 182 boltot bezár. Amikor csődvédelmet kért a játékáruházlánc, azzal számolt, hogy sikerül átalakítania 5 milliárd dolláros hosszú lejáratú adósságának egy részét, és javítja működési tevékenységét, amihez a már meglévő hitelezői és mások összesen 3 milliárd dollárral járulnak hozzá.
A hitelezők azonban a jelek szerint nem kívánják a víz felszíne felett tartani a játékáruházláncot. Hétfőn bíróság foglalkozik a Toys "R" Us-üggyel és ekkor várhatóan kiderül, mi lesz a céggel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.