Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagy vagyonok kezelésével és adóoptimalizációjával foglalkozó üzletember segített Rogán Antal feltaláló barátainak, hogy Svájcban tüntessék el cégük nyereségét – írja a 24.hu.
A lap a múlt héten írta meg, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nyomoz Rogán Antal feltalálótársainak cége, a Profitrade 90 Kft. után. A cég 2013-14-ben négy EU-s pályázaton is nyert, összesen 965,4 millió forint értékben.
A Profitrade tulajdonosai – Csík Balázs és szülei, Csík Károly és Csík Károlyné – 2015-ben 41 millió 231 ezer forintot vettek ki a cégből. Az összegből 41 millió 228 ezret Svájcba utaltak, a Central European Investment AG (CEI AG) számlájára, a maradék 3 ezer forintot pedig elosztották.
A 2007-ben létrehozott CEI AG-t Christian S. Frey alapította, aki vagyonkezelési ügyek diszkrét lebonyolítására szakosodott, vagyis azt biztosítja, hogy a svájci törvényeket kihasználva a rajtuk keresztül lebonyolított ügyek részletei ne kerülhessenek nyilvánosságra. Éppen ezért nem tudni – olvasható a lapban –, hogy a svájci cég számlájáról hová, kihez vándorolt a pénz.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.