Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az Alagút és a Clark Ádám tér felújítása későbbre csúszna.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyhatja és megkötheti a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciójára vonatkozó megvalósítási megállapodás módosítását, amely szerint szeptemberben kezdődhetnek meg a felújítási munkálatok, és várhatóan 2021. június végére fejeződhetnek be.
A Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs által jegyzett – a budapest.hu oldalon közzétett – előterjesztés szerint a Lánchíd felújítása tartalmazza a közúti pályalemez és a járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, valamint a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét. Továbbá a gyalogoskorlátok műemléki felújítását, a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését, a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.
A hídtest felújítása mellett szükséges elvégezni a pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését is. Ez csak a Lánchíd forgalmának teljes kizárása mellett lehetséges, ezért célszerű összehangolni a híd felújításával – írták.
A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint.
A Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ez – második ütemként – csak a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén történik majd meg – olvasható a javaslatban.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.