Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az összeg ráadásul évente emelkedik majd. Emellé benzinkártya és lakbértámogatás is jár. A Fidesz korábban azzal védekezett, hogy az ő bérük emelkedik utoljára, hiszen már mindenki másét megemelték.
Az MTI híre szerint az Országgyűlés kedden elfogadta a jövő évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot, amely 42 jogszabályt módosít. Bár több mindenről is szó van benne, a leglényegesebb a képviselői bérekkel foglalkozó rész. Eközben Mexikóban éppen vasárnap jelentette be az elnök, hogy 60 százalékkal csökkenti saját járandóságát.
A magyar politikusok által elfogadott módosítás szerint augusztustól évente emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja,
amelyet az előző évi átlagbér háromszorosában határoz meg az országgyűlési törvény.
Aki egy állandó bizottság tagja, alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapja. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetnek. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja, alelnökei a dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportjának elnöke esetében 1,7-szeres szorzóval számolják a juttatást.
A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnak, míg aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendőt, de a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselőinél a keret ennek akár a másfélszerese lehet.
Emelkedik a lakbértámogatás is, a kormányzati tisztséget is ellátó képviselő pedig a jövőben nem kap az országgyűlési törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást.
Az MTI azt írja, a miniszterelnök a miniszterek részére személyi illetményt állapíthat meg, amelynek havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, annak nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét.
Az alapilletménytől eltérő személyi illetményt a miniszterelnök évente állapítja meg a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig – 2018-ban az augusztus 1-jétől 2019. február végéig – terjedő időszakra, és minden évben felülvizsgálja. A miniszternek személyi illetmény alkalmazása esetén illetménykiegészítés, pótlék nem fizethető.
A jogszabály rendelkezik az ügyészeknek járó illetménypótlékok növeléséről is szeptember 1-jétől. Például a legfőbb ügyész vezetői pótléka az illetményalap 400 százaléka, helyetteséé a 300 százaléka, a fővárosi főügyészé pedig a 200 százaléka.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.