szerző:
hvg.hu

A szervezet a légi irányítás népszerűsítésére kérte a pénzt, de végül egészen másra költötte.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, immár jogerős ítélete alapján kellett kiadnia egy korábbi üggyel kapcsolatos közérdekű adatokat a Hungarocontrolnak. Az állami cégtől Demeter Márta LMP-s képviselő szerette volna megtudni, hogy 2016 júliusában a Fidesz-közeli Szövetség a Nemzetért Alapítvány milyen jogcímen kapott 320 millió forintot a hazai légi forgalmat irányító cégtől. A dokumentumokból az derül ki, hogy ismét a kormányzati kommunikációs célok élveztek előnyt, és nem a köztulajdonban álló vállalat alapvető tevékenysége – írja a G7.

Két évvel ezelőtt a Szövetség a Nemzetért Alapítvány egy másfél oldalas levélben kért 320 millió forintot a Hungarocontroltól célkitűzéseinek és programjainak a támogatására. A vállalat nem kérdezősködött, helyette egy két és fél oldalas előterjesztést készített a szeptember 6-i vezetői értekezletre. Ebben leírják, hogy mivel több mint 100 millió forintról van szó, a cég felügyelőbizottságának a véleményére is szükség van, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz is el kell juttatni a kérvényt előzetes jóváhagyásra. A dokumentumból ugyanakkor kiderült az is, hogy Nemzeti Kommunikációs Hivatal már „hozzájárult a szerződéskötési igényhez”.

©

Utóbbi az a szervezet, amely azért felel, hogy az állami cégek „olyan kommunikációs tevékenységet végezzenek, amely összhangban áll a kormányzati kommunikációs célokkal”. A kommunikációs hivatal ebben az esetben még a céget felügyelő szakminisztériumot is megelőzte a döntéssel.

A vezetői értekezletre készült összefoglaló ráadásul egyáltalán nem foglalkozik azzal a fontos kérdéssel, hogy miért kellene a légi irányítással foglalkozó Hungarocontrolnak egy – papíron – a hazai kulturális élettel és a határon túl élő magyarokkal foglalkozó szervezetet támogatnia. De talán mindez nem is számít, hiszen a Szövetség a Nemzetért Alapítvány 2017-es beszámolójában egyáltalán nem szerepelnek a megígért, légi irányítást népszerűsítő programok.

Demeter Márta LMP-s politikus szerint ez alapján egyértelmű, hogy a Hungarocontrol úgy adott közpénzt a fideszes alapítványnak, hogy semmilyen garanciát nem kért, és semmilyen ellenőrzési pontot nem határozott meg, hogy az alapítvány biztosan légiforgalmi irányítók toborzására és a repülés népszerűsítésére fordítsa a pénzt. Demeter Márta szerint ez felveti a tiltott pártfinanszírozás esetét is, emiatt a pénzzel való elszámolás dokumentumainak kiadására újabb pert indított.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Juhász Gábor Itthon

Gyanús a Polgárok Háza 320 milliós hungarocontrolos támogatása

„Csaknem kizárt”, hogy a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány állami céges támogatása összhangban van a HungaroControl társadalmi felelősségvállalási programjával – állítja az alapítvány könyvvizsgálója.

Magyar cowboyok? A Vogue rácsodálkozott a Hortobágyra

Magyar cowboyok? A Vogue rácsodálkozott a Hortobágyra

Brexit-patt: egy évvel meghosszabbítanák az átmeneti időszakot

Brexit-patt: egy évvel meghosszabbítanák az átmeneti időszakot

Újra kinyit a Déli pályaudvar, megnéztük, mi változott, és mi nem

Újra kinyit a Déli pályaudvar, megnéztük, mi változott, és mi nem

Ijesztő hangot rögzítettek az Antarktisz jegét vizsgáló tudósok

Ijesztő hangot rögzítettek az Antarktisz jegét vizsgáló tudósok

Bajnai 7 tézise a gazdaságról a HVG-ben

Bajnai 7 tézise a gazdaságról a HVG-ben

Több mint 30 év után először szurkolhattak nők futballmeccsen Iránban – fotók

Több mint 30 év után először szurkolhattak nők futballmeccsen Iránban – fotók