szerző:
hvg.hu

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet szerint a tanárok még mindig keveset keresnek, a gyerekek családi háttere pedig még mindig meghatározó abban, hogy hozzájutnak-e a megfelelő ellátáshoz.

Kedden kiadta tagországai oktatásáról szóló jelentését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD). A szervezet Magyarországgal kapcsolatban több észrevételt is kiemel a dokumentumban, többek között azt, hogy a kormányzat még mindig rendkívül keveset költ az oktatásra: nálunk a bruttó hazai termék 3,8 százaléka jut az oktatásra – magánpénzekkel együtt –, míg az OECD-átlag 5 százalék. Ennél kevesebbet csak Luxemburg, Írország és Oroszország szán az oktatásra GDP-arányosan – írja a Qubit.

A jelentés azt is kiemeli, hogy bár az óvodai képzés Magyarországon igen jól fejlett, de továbbra is problémát jelent, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz. A tanárok fizetésével sem elégedett a szervezet. Azt írják, hogy bár a tanárok kötelező munkaideje jóval hosszabb, mint más OECD-országokban, a fizetésük alacsonyabb – annak ellenére, hogy Magyarországon 2013-2014-ben jelentősen emelkedett a pedagógusok bére.

A jelentés szerint az OECD-tagok közül nálunk jár az egyik legnagyobb kereseti előnnyel, ha valaki diplomát szerez. A diplomások több állás közül válogathatnak, ugyanakkor igen kevesen vannak azok, akik eljutnak a felsőfokú képzésig. A szakmával rendelkezők körében a munkanélküliségi ráta alacsony, de az ő fizetésük meg sem közelíti azokét, akiknek érettségijük vagy diplomájuk van.

A jelentés kiemeli, hogy Magyarországon még mindig hatalmas a különbség a diplomás nők és diplomás férfiak fizetése között. A felsőfokú képesítést szerzett nők átlagosan 67 százalékát keresik meg a diplomás férfiak bérének. Ez a legalacsonyabb ráta az EU-ban is tag OECD-országok körében.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Igen rossz hírt kapott az Apple

Igen rossz hírt kapott az Apple

"Szeszcsempészek és kincsvadászok" is lehetnek az állami bank alkalmazottai

"Szeszcsempészek és kincsvadászok" is lehetnek az állami bank alkalmazottai

Vörösiszapper: a vádlottak újbóli felmentését kérték védőik, szerintük ugyanis nem történt bűncselekmény

Vörösiszapper: a vádlottak újbóli felmentését kérték védőik, szerintük ugyanis nem történt bűncselekmény

Brit nagykövet: Stabil a szigetországban dolgozó magyarok helyzete

Brit nagykövet: Stabil a szigetországban dolgozó magyarok helyzete

Leamortizálta a lakását, beperelték a Barcelona sztárját

Leamortizálta a lakását, beperelték a Barcelona sztárját

Akár 40 évig is mentesülhet a társasági adó megfizetése alól, ha kihasználja ezt a lehetőséget

Akár 40 évig is mentesülhet a társasági adó megfizetése alól, ha kihasználja ezt a lehetőséget