Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az olasz koalíciós pártok vezetői is elfogadták az EU vezetőinek kérései szerint átírt költségvetést.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök megegyezett a populista kormánypártok vezetőivel, hogy átírják a költségvetési javaslatot – írta a Bloomberg. A kormány így egy újabb tervezetet küldhet el Brüsszelbe, remélve, hogy az már megfelel az Európai Bizottságnak is.
Az új terv szerint a költségvetési hiányt a GDP 2,4 százalékáról 2,04 százalékra viszik le. Ehhez az kellett, hogy 3 milliárd euróval megemeljék a büdzsé bevételeit – bár azt nem részletezték, hogy ezt hogyan érnék el -, az új szociális támogatásokat pedig 9-ről 7,1 milliárd euróra vigyék le.
Matteo Salvini, a Liga vezetője azt nyilatkozta: mindenről sikerült a koalíciónak megegyeznie, olyan határok között, amelyek az EU-nak is megfelelnek.
Ha az uniónak nem felelne meg a terv, akkor szerdán kötelezettségszegési eljárás indulna az olaszok ellen. Azt már a múlt héten tudni lehetett, hogy az olasz miniszterelnök feladná a korábbi populista ígéreteit, de a pártok vezetői csak most bólintottak rá a kapitulációra. Az eredeti ötlet ugyanis úgy növelte volna meg jelentősen a szociális kiadásokat, hogy semmi szó nem volt arról, miből fedezné a kormány a növekvő kiadásokat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.