szerző:
MTI

Az eredeti tervek szerint már mostantól kötelezően szerepelt volna az oltási programban a bárányhimlő elleni védőoltás, ám a közbeszerzést csak most írták ki.

Megjelent az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kétévesnél fiatalabb gyermekek bárányhimlő (varicella) elleni védőoltásához szükséges vakcinatender; a kétoltásos séma szerinti védőoltáshoz a gyógyszergyártóknak első körben 95 ezer vakcinát kell június 15-ig biztosítaniuk, valamint újabb 90 ezer oltóanyagot 2019. december 15-ig – írja a Világgazdaság.

A védőoltás várhatóan ősztől lesz a Nemzeti immunizációs program része – közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a lap érdeklődésére.

Csak jövő ősztől lesz kötelező a bárányhimlő elleni oltás

Eredetileg januártól emelték volna be az oltási programba, de az emberierőforrás-minisztérium késik a beszerzésre vonatkozó tender kiírásával.

Magyarországon két gyógyszergyártó cégnek van forgalomban bárányhimlő elleni védőoltása. A vakcina elleni kereslet az utóbbi években megduplázódott, 2017-ben csaknem 75 ezer oltóanyagot adtak el, míg a korábbi években csak évi 35 ezret értékesítettek Magyarországon. A társadalombiztosítás által egyelőre nem támogatott ampullák ára valamivel több, mint tízezer forint, a védettséghez kétszeri oltás szükséges.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente 38-40 ezer bárányhimlőst regisztrálnak, a gyermekorvosok pedig évi százezerre teszik a fertőzöttek számát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

Kötelező lesz bárányhimlő elleni oltás

A WHO, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte a kór évente 4,2 millió szövődményes fertőzést és 4200 halálesetet okoz. Ráadásul sokan tévesen azt gondolják, hogy jobb átesni a betegségen, mint védőoltást kapni ellene.

BBC: Schumacher fia bekerült a Ferrari pilótaakadémiájára

BBC: Schumacher fia bekerült a Ferrari pilótaakadémiájára

Kézilabda-vb: „Belehaltunk a mai mérkőzésbe”

Kézilabda-vb: „Belehaltunk a mai mérkőzésbe”

Április elején megkezdődhet a tereprendezés a debreceni BMW-gyár területén

Április elején megkezdődhet a tereprendezés a debreceni BMW-gyár területén

Felmentették a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárt

Felmentették a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárt

Mobiltelefonért cserébe pénzt ajánlott a börtönőrnek egy rab Szegeden

Mobiltelefonért cserébe pénzt ajánlott a börtönőrnek egy rab Szegeden

Összehajtható windowsos okostelefonok jöhetnek

Összehajtható windowsos okostelefonok jöhetnek