Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Áprilistól bírságot kaphatnak azok a kórházak, ahol nem a lehető legkorábbi időpontot adják meg a betegnek egy vizsgálatra.
Most azért keményíthetett be a tárca, mert az egészségügyi államtitkár a héten bejelentette, hogy a tizenhárom várólista csoport felében egy hónapnál rövidebb a várakozási idő, de az erre reagáló szakemberek tapasztalatai, és a nyilvánosan elérhető adatok mások voltak. Például, a gerincsérv-műtéti várakozásról a szaktárca azt állította, hogy az legfeljebb nyolc nap, addig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján átlagosan 9-15 nap szerepelt. De volt olyan régiós adat is, amely szerint a csípő protézis műtétre 570 napot kell várni, míg a minisztérium szerint ezeknél a várakozási idő, 88 nap.
A Népszava kiderítette, hogy a háttérben már dolgoznak az ellentmondás feloldásán. Az egészségbiztosító több mint egy éve finomítja a várólista regisztrációs rendszerét. Ennek eredményeként a nem nyilvános felületen már nem csak azt lehet látni, hogy egy-egy orvos, illetve intézet műtéti kapacitása szerint mikorra sorolható be legkorábbra az adott beteg, hanem azt is, ha valaki ennél későbbi időpontot ad a páciensének.
Az adatok eltérését sok esetben az is okozhatta, hogy a hálapénzzel menetközben megkurtították a várakozást. Áprilisban a finanszírozó élesíti az új várólista regisztráló-elszámoló rendszerét. Ettől kezdve az orvos, aki a legkorábbi szabad hely helyett későbbre adna időpontot a betegének, hibajelzést kap és a rendszer nem is engedi majd beírni az esetet. Ha pedig egy pácienst az eredeti időpontnál előbbre vesznek a műtőben, annak ellátását a biztosító nem fizeti ki mindaddig, amíg tisztázódik, mi okból történt ez a változás.
A szakmailag indokolt esetben – például ha romlott a beteg állapota – nem lesz szankció. Viszont ha nincs megfelelő indok az előre sorolásra, akkor a biztosító nem fizet, és esetenként körülbelül 40 ezer forintra bünteti a szolgáltatót. Hasonló eljárásra számíthatnak azok is, akik a bejegyzett időpontban sem végzik el az adott betegnél a beavatkozást.
Az idén hatmilliárd forintból csökkentenék a várólistákat, de az elmúlt években is több milliárd forintot költöttek erre a célra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyes termékeknél a javasolt emelés meghaladja az 1000 százalékot.