Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavaly 70 milliárd forintnál is több jutalékot tettek zsebre.
Rekord bevétellel zárták a 2018-as évet a biztosításközvetítők és alkuszok. A Napi.hu azt írja, hogy 73,7 milliárd forint jutalékot tettek zsebre, csaknem 11 százalékkal többet a 2017-esnél.
Az ügynökök azonban tavaly csupán 19 milliárd forintot kerestek, ez a kétharmada annak, amit a válság előtt kaptak, és mindössze egy százalékkal magasabb a 2017-esnél. Az alacsony jutalékbevétel oka az egyre szigorúbb szabályozás, amely alapján a jutalékokat maximálniuk kell a biztosítóknak, és azt is csak csöpögtetve fizethetik ki a közvetítőknek.
Tavaly 89 ezer folyamatos díjfizetésű életbiztosítást adtak el, ez 30 százalékkal több a 2017-esnél, amelyek állománydíja pedig 36 százalékkal csaknem 18 milliárd forintra nőtt. A közvetítők által eladott egyszeri díjas életbiztosítások száma is emelkedett tavaly 18 százalékkal 29,7 ezerre. Az állománydíj azonban elmaradt a 2017-estől, éppen csak elérte a 18 milliárd forintot.
A vagyonbiztosításokat értékesítők tavaly 54,6 milliárd forint jutalékbevételt kaptak a biztosítóktól, 14 százalékkal többet, mint 2017-ben. A jutalékok növekedésének hátterében a biztosítási díjbevételek, illetve a díjak emelkedése állhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.