Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az első negyedév végére 102,7 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma
Folytatódott a 2017 közepe óta tartó visszaesés a közfoglalkoztatásban dolgozók számában, derül ki a Világgazdaság hétfői cikkéből. Az első negyedévi adatok 102,7 ezer emberről számolnak be, amely történelmi mélypont a program 2013-as elindítása óta. A közmunkások februárhoz képest 15,1, 2018 márciusához mérten pedig 35,9 ezerrel voltak kevesebben.
Az elmúlt évek csökkenői számának két fő oka van, egyfelől a versenyszféra szívóereje egyre nagyobb, másrészt a cégek munkaerő-tartalékként tekintenek a közmunkában dolgozókra.
A közfoglalkoztatottak területi eloszlása továbbra is hatalmas különbségeket mutat: a dolgozók felét Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye adja, míg a legkevesebben az ország északi és nyugati megyéiből jelentkeznek a programra, ahol sokan Szlovákiában, illetve Ausztriában dolgoznak inkább. A hiányzó olcsó munkaerő az önkormányzatoknak is gondokat okoz, hiszen a nettó közmunkabér közel fele csupán a versenyszférai minimálbérnek.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.