Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony – 3,4 százalékos – a munkanélküliségi ráta, mint most – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtök reggel az M1 csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve. Tárcája közleményében arra is emlékeztetett, hogy 2010-ben még 12 százalékos volt az állást keresők aránya.
Hozzátette, a munkanélküliségi ráta csökkenése egyre lassul, de abban bíznak, hogy a mostani érték még nem a végleges szám, s amíg van olyan ország, amelynek jobbak a mutatói – mint például Csehország a maga 2 százalékával –, addig a kormánynak is van tennivalója.
A KSH csütörtökön a foglalkoztatás legfrissebb adatait is közölte, a hivatal közleményéből kiderül, hogy ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában. Erre legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
A miniszter megállapította, a 2010-es a kormány által kiindulópontnak tekintett 3,7 milliós foglalkoztatáshoz képest 800 ezres a növekedés. Kitért arra is, a KSH adatai szerint a közfoglalkoztatottak létszáma is kedvezően alakult, hiszen az egy évvel korábbihoz képest 48 ezerrel kevesebben dolgoznak így. Mindez úgy valósult meg, hogy az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 84 ezer új munkahely jött létre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.