Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az afrikai sertéspestissel fertőzött területeken kívül működő vállalkozások újra exportálhatnak a déli szomszédba.
Hétfő óta – több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként – Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye szerint.
Szerbia – számos más országhoz hasonlóan – az afrikai sertéspestis (ASP) tavaly áprilisi megjelenését követően zárta le piacát a magyar sertéstermékek előtt. Az exportot lehetővé tévő állategészségügyi bizonyítványról szeptember végén született megállapodás. Ennek értelmében ismét szállíthatnak az úgynevezett fertőzött területen kívül működő magyar vállalkozások friss húst Szerbiába.
A tárgyalások folytatódnak annak érdekében, hogy az engedélyt kiterjesszék a húskészítményekre, valamint az élő sertésre is.
A közleményben a Nébih kitért arra is, hogy a korábbi egyeztetések eredményeként Albánia, Grúzia és Hongkong egyáltalán nem vezetett be korlátozásokat, míg például Chile, Kanada, az USA, Macedónia, Montenegró, Szingapúr és Vietnam bizonyos területekre és termékkörökre korlátozta az intézkedéseket.
Közben az országos főállatorvos az M1-en arról beszélt, hogy a betegség tavaly magyarországi áprilisi megjelentése óta nagyjából kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist. Emiatt – emlékeztetett Bognár Lajos – a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében.
Szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis.
A betegséget – hangsúlyozta a főállatorvos – eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti.
Ám ahogy megírtuk, a kór terjedése aggasztja a sertéstartókat: a Magyar Húsiparosok Szövetsége is megszólalt az ügyben, ők sürgették a vaddisznók intenzívebb gyérítését.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.