Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A második helyezett csapat alaposan le van maradva mögöttük, csak a harmadát ítélték meg neki.
A 2019/2020-as idényre a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak összesen 1,12 milliárd forintnyi TAO-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség - írja az mfor.hu. Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen fejlesztésre fogják fordítani az összeget, mert a felcsúti akadémia honlapján még nem tették közzé.
Tavaly jóval magasabb összeget hagytak jóvá a Felcsútnak, akkor 2,38 milliárdot kaptak, de ez semmi a legjobb évükhöz képest, 2017-ben 6,68 milliárd forint TAO-támogatás érkezett az akadémiára.
2011 óta összesen 26,5 milliárd forint közpénz áramlott a felcsúti focialapítványhoz, ami mellé még 22,4 milliárd forintot adtak különböző cégek adományként, vagyis
összesen 48,9 milliárd forint áramlott az alapítványhoz.
A cikk szerint a felcsúti alapítvány mögött a legtöbb TAO-t idén eddig a Gyirmót FC igényelte, 365 milliót, utána pedig Soroksár Sport Club Kft. 325 milliós programja következik. A focicsapatok ebben az évben egyébként 19,5 milliárd forintot igényeltek, az elmúlt szezonban viszont ennek több mint a dupláját, 39 milliárd forintot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.