Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Még a 2017-es bevételt is sikerült megduplázni a felcsúti fociban egy év alatt.
Egy év alatt több mint kétszeresére nőtt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány árbevétele – írta meg az Mfor.hu. Az alapítvány beszámolója és közhasznúsági jelentése elérhető a neten, ebből is látszik, 2018-ban 13,3 milliárd forint volt az ottani árbevétel, ami óriási előrelépés a 2017-es 6 milliárdhoz képest.
Hát még ha azt is hozzátesszük, hogy 2017-ben a teljes magyar NB I.-nek volt 15 milliárd forint az árbevétele.
Rekordot döntöttek az adományok begyűjtésében is, 6,3 milliárd forintot ajánlottak fel különböző gazdasági szervezetek a felcsúti foci támogatására. Emellett 7,7 milliárd forintot tao-támogatásként tüntettek fel. A bevételből aztán költöttek is, de így is 8,8 milliárd forint nyereségről számoltak be.
A sportteljesítmény azért nem közelíti meg az anyagit: 2018-ban egyedül a 17 évesek között nyert a Felcsút bajnokságot, a felnőttcsapat pedig hatodik lett az NB I.-ben. A mostani szezonban csak a 15 évesek bajnokságát vezeti a Felcsút, a felnőttcsapat három ponttal áll a kiesőhely fölött.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?