Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A 10 ezer forintos butatelefontól a csúcskategóriás iPhone-ig mindenből berendelt a központosított állami informatikai beszerzések bonyolítására nemrég felállított ügynökség.
Mobiltelefon-vásárlásra írt ki keretközbeszerzést a közszféra informatikai eszközökkel való ellátásáért felelős állami ügynökség (Digitális Kormányzati Ügynökség, DKÜ). A tervezett mennyiség 29 725 készülék, de ez még majd a beérkező ajánlatok alapján változhat. Azt nem kötötték ki, hogy mennyi pénzt szánnak a telefonokra, de minden bizonnyal milliárdos összeget – az előző ilyen beszerzés értéke 2018 elején kereken egymilliárd forint volt, bár abban meg tervezett darabszámot nem lőttek be.
Az biztos, hogy az állam alább adott az igényeiből, az előző ilyen beszerzésen még 40 különféle modellt kellett megajánlani, a mostaniban már csak 23-at. Vagy esetleg az is lehetséges, hogy olyan szereplők számára is lehetővé akarták tenni az indulást, akik nem tudnak prezentálni 40 féle készüléket.
Mindenesetre ahogy legutóbb, a készülékek négy kategóriába esnek: alap-, közép- és felső kategória, valamint víz-, por- és ütésálló mobiltelefonok.
A keretközbeszerzés azt jelenti, hogy a DKÜ több céggel fog szerződni, amiktől a központosított rendszer alá tartozó állami intézmények (vagyis az állami szféra jelentős része) egyedi igényeiknek megfelelően rendelhetnek a keret terhére, illetve a szerződések 12+4 hónapos időtartama alatt.
Az előző ilyen keretbeszerzést még a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) bonyolította, a kormány azóta hozta létre a DKÜ-t és szervezte át abba az informatika beszerzéseket. Az átszervezés enyhén szólva nem ment zökkenőmentesen. A DKÜ egyébként valamiért Rogán Antal propagandaminisztériuma Miniszterelnöki Kabinetirodája alá tartozik, az informatikai rendszerét (amelyben az egyes állami intézményeknek az egyedi rendeléseiket kell bonyolítaniuk) a Mészáros Lőrinc érdekeltségéből volt jobbkeze, Jászai Gellért alá átszervezett 4iG Nyrt. fejleszti és üzemelteti.
A 2018-as megrendelést egyébként az alábbi céget húzták be:
Az informatikai beszerzéseknél sem lehet Rogán Antalt megkerülni
15 millió forint felett van beleszólása.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?