Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A koronavírus-járvány visszahozta a készpénzt - éppúgy mint 2008-ban. Erre emlékeztet összeállításában a Forbes és a Reuters is.
Davosban a világgazdasági fórumon nagy sikert aratott a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewaternek az egykori ura, a dollármilliárdos Ray Dalio, aki kerek-perec kijelentette: Cash is trash, azaz a készpénz szemét. Idén viszont már 20 százalékot veszített értékéből a Bridgewater Associations, ugyanis mindenki a készpénzbe menekül.
Azt, hogy mennyire, a Bank of America adatai mutatják, amely szerint 136,9 milliárd dollár készpénzt halmoztak fel eddig a tőzsdei kereskedők és egyáltalán nem biztos, hogy ennek a folyamatnak vége van. A nyertes egyértelműen az Egyesült Államok, ahova egyetlen héten 87,6 milliárd dollár áramlott be. Nem mindegy ugyanis, hogy miben is van az a készpénz.
A dollár a király
A nehéz időkben majdnem mindenki dollárba menti a pénzét, és ez meg is látszik az árfolyamon. Pedig Donald Trump amerikai elnök igazán nem kezeli jól a koronavírus-válságot, amelyet először elviccelt, majd pedig drákói rendeletekkel próbált elkerülni.
Nagy valószínűség szerint sikertelenül. Maga az elnök is elismerte, hogy nyáron várható a tetőzés a járványban. Az pedig még messze van. Ezért hajtott végre 700 milliárd dolláros könnyítést a Federal Reserve Board, és ezért ígért Steve Mnuchin pénzügyminiszter minden amerikainak ezer dolláros gyors segélyt.
Maguk az egyszerű amerikaiak pedig rávetették magukat a pénzautomatákra. Olyannyira, hogy
kifogyott a százdolláros Manhattanben.
New York kellős közepén ugyanis nem tudtak 100 dolláros bankjegyeket kiadni egyes bankautomaták, mert az emberek annyira megrohanták az ATM-eket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.