Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A korábbi történelmi csúcsot 1982 októberében mérték, akkor 695 ezerre rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma.
A washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a korábbi 281 ezerről egyetlen hét alatt (március 21-ig)
3 millió 283 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma.
Amióta ezt az adatot számontartják, soha nem fordult még elő, hogy ilyen magas szintre kerüljön ez az érték. A korábbi történelmi csúcsot – ami akkor 695 ezer főt jelentett – 1982 októberében mérték.
A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag ugyancsak meredeken, 765 ezer 750-nel, 998 ezer 250-re nőtt a március 21-én zárult héten.
Az új koronavírus több mint 68 ezer embert fertőzött már meg az Egyesült Államokban a Worldometers.info statisztikai adatokat gyűjtő oldal csütörtöki számai szerint. Donald Trump amerikai elnök ezzel összefüggésben arról beszélt korábban: nem szükséges, hogy az Egyesült Államok minden lakóján elvégezzék a vírustesztet. Megerősítette, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által kiadott védelmi előírások hatálya a jövő héten jár le, s majd akkor dönt a kormányzat a következő lépésekről.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.