Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy négyfős társaság kifejezetten kistelepüléseket keresett meg azzal az ajánlattal, hogy bízzák rájuk a játszóterek felújítását, aztán egész rendszert hoztak létre, hogy ezzel megcsapolják az uniós pénzeket.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, akik túlszámlázással több mint 700 millió forintos kárt okoztak játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során.
A vádirat szerint egy 59 éves férfi, aki egy pályázatírással is foglalkozó céget vezetett, 2007-ben megtudta, hogy 2008-ban európai uniós támogatások igényelhetők kültéri, közcélú játszóterek kialakítására, illetve azok korszerűsítésére.
A férfi elhatározta, hogy a támogatási rendszert kijátszva valótlan árajánlatok alapján eltúlzott összegekre fog pályázni; az üzletbe munkatársait is bevonta, egy 42 éves és egy 41 éves férfit, illetve egy 64 éves üzletembert, aki a későbbi kivitelezésekre egy új céget is alapított.
A pályázatíró cég ezután 5000 főnél kevesebb lakosú településeket keresett meg azzal, hogy az önkormányzat számára pályázati pénzből, a településnek lényegében ingyen felújítják a játszótereket, ha őket bízzák meg.
A vádlottak kialakítottak egy rendszert, amelyben jelentősen túlárazott ajánlatokat kértek be más cégektől. Később ezeket felhasználva pályáztak egy budapesti központi hivatalnál a támogatásokra, amelyeket el is nyertek – közölte az ügyészség.
A kivitelezést 60 önkormányzat esetében sokkal kisebb ráfordítással valósították meg, azonban a számlákat a piaci árat jelentősen meghaladó összegekről állították ki. Az ügyészség szerint “a vádlottak ezzel részt vettek az uniós és a hazai költségvetés megkárosításában, amelyek az ügyleteket 75-25% arányban finanszírozták”. 2009-2013 között a vádlottak közül hárman 536 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak, negyedik társuk közel 187 millió forint vagyoni hátrány okozásában működött közre.
Az ügyészség indítványozta vádiratában, hogy a bíróság ítélje a négy férfit letöltendő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, ezen túl tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától és a cégvezetéstől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.