Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egykori kormányüdülő felújítására a turisztikai ügynökség ítélt meg 1,3 milliárd forintot.
Csaknem 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az egykori lovasberényi kormányüdülő fejlesztésére – írta a 24.hu. A portál a Kisfaludy turisztikai program nyertes pályázatai közt talált rá az üdülőre vonatkozó döntésre.
Az épület a Civil Biztonsági Szolgálat tulajdonában van, amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter cége volt. Az üdülőhöz egy másik társaság megszervezésével jutottak hozzá bruttó 223 millió forintért. A CBSZ-t ma már Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár vezeti.
A felújításra költhető állami támogatást viszont nem ez a társaság kapta, hanem az Ingatlan Gyám 2019 Zrt., amely egy közelmúltban alapított, szinte vagyon nélküli vállalkozás. Ennek a vezetője Lajtár József István, aki korábban, még az első Orbán-kormány idején helyettes államtitkár volt a Belügyminisztériumnál. Lajtárt később országos rendőrfőkapitány-helyettessé is kinevezték, illetve az ORFK gazdasági főigazgatója is volt.
A megkérdezettek közül csak az MTÜ reagált a 24.hu cikkére. Ez utóbbi azt közölte: a két társaság gyakorlatilag megállapodott arról, hogy a támogatást nem Pintér korábbi cége kérelmezi. Az összeget egyébként egyelőre csak megítélték, ki nem fizették. Ennek az az oka, hogy a társaság még nem nyújtott biztosítékot, vagyis ingatlanfedezetet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.