Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Bocsánatkérés és 500 ezer forint kártérítés jár Tiborcz Istvánnak, amiért Karácsony Gergely a kampányban a Tiborcz-adó névvel állt elő.
Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól – így döntött Fővárosi Ítélőtábla. Ezen felül a főpolgármesternek minden megjelent jogsértő tartalmat törölnie kell, valamint 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcznak.
Tiborcz István azért indított személyiségi jogi pert, mert Karácsony az önkormányzati választási kampányban az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette. Tavaly decemberben első fokon a bíróság még elutasította Tiborcz keresetét. Ezt azzal indokolta a a bíró, hogy sérelmezett kifejezést választási kampányban használták, valamint azt is rögzítette, hogy a közteherviselés közügy, és a közszereplők köre tágabban értelmezhető, mint a politikusoké. Tiborcz fellebbezett, és másodfokon most a bíróság neki adott igazat.
A döntés indoklásában a bíróság kifejtette: egyértelmű, hogy Karácsony a választási esélyeinek javítása, azaz politikai haszonszerzés érdekében, „a Tiborcz Istvánnal szembeni vélt negatív társadalmi értékítéletet kiaknázandó” nevezte el az új adónemet éppen róla.
A személyiségi jogi per alapját a közlemény szerint egy korábbi kúriai döntés képezte, melyben a bírák kimondták: annak ellenére, hogy Tiborcz István Magyarország miniszterelnökének veje, nem minősül közszereplőnek.
A korábbi tárgyaláson Karácsony elmondta: fontos téma volt a kampányban a lakhatási válság, és hogy a kialakult társadalmi egyenlőtlenségeket valahogy enyhíteni kell, ehhez kerestek politikai eszközt, ami a kérdéses adó lett. A felperes kérdésére, hogy ehhez miért volt szükség Tiborcz István nevére, azt mondta,
egyértelművé szerették volna tenni, hogy ez az ingatlanvagyont érintő adó nem a közembereket terheli majd, hanem a legfelső 1 százalékot.
Tiborcz István jogi képviselője azonban azt mondta:
olyan embernek állították be Tiborczot, aki jogtalanul vette el a budapestiek pénzét, és ezért érdemel büntetést, adót.
Frissítés: Schiffer András, aki Karácsonyt képviseli ügyvédként a perben, a hvg.hu-nak elmondta: a jogerős ítélet szerint Tiborcz közszereplő, a szóban forgó adónem pedig közügy, csupán abban adott Tiborcznak igazat a bíróság, hogy azzal, ahogyan a Tiborcz-adóról beszélt a főpolgármester, a miniszterelnök vejét tiszstessésgtelenül mások javára gazdagodóként festette le. Viszont Karácsony bűncselekménnyel nem vádolta meg Tiborczot, ezért a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem csak szubjektív élmény volt.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.