Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Walt Disney, a Netflix és a Marvel érdeklődik a filmstúdió iránt.
Filmstúdiót terveznek Budakalász mellé a Lupa-tó mellett, az Omszki-tó és a Duna-part közelében – írja a napi.hu. A lap szerint a Walt Disney, a Netflix és a Marvel producerei mutatnak érdeklődést a tervezett filmstúdió iránt, elsősorban amerikai produkciókat készítenének itt.
A tervezett helyszín tulajdonosa a helyi gyógynövénykutató intézet GYNK Ingatlanfejlesztő Zrt., a terület vevője a filmstúdió beruházója, a Market Asset Management Zrt. Utóbbinak a tulajdonosa a Market Építő Zrt., amely Garancsi Istváné. A 26 hektáros ingatlan mezőgazdasági terület, amit előbb át kell minősíteni az önkormányzatnak, hogy építkezni lehessen rajta. A budakalászi képviselő-testület a napokban dönthet az átminősítésről.
A város vezetését még áprilisban keresték meg a tervekkel, a területen két, 2500 négyzetméteres épületegyüttest építenének, 4-4 stúdióval, kiszolgáló épületekkel (irodák, raktárak, műhelyek és étterem). A filmstúdió évente kb. 200 millió forintot fizetne be az önkormányzat kasszájába iparűzési, telek- és építményadóként. A Market pedig egyszeri 100-120 millió forintot fizetne azért, hogy az önkormányzat építési jogokkal ruházza fel a jelenlegi szántóterületet.
A polgármester kabinetfőnöke, Péterffy Gábor a napi.hu-nak azt mondta, hogy a beruházásról, a koncepciótervről és a készülő telepítési tanulmánytervről néhány napon belül kikérik a budakalásziak véleményét, döntés pedig júliusban várható az ügyben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.