Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A rossz időjárás jelentős mértékben érintette a brazíliai kávéültetvényeket, a kereslet pedig felülmúlhatja a kínálatot, így jelentősen drágul a kávé.
Vészesen emelkedik a kávé ára, miután mind a keresleti, mind a kínálati oldalon erre ható folyamatok indultak el – mondta az InfoRádióban Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Az elemző szerint a kínálati oldalról a brazíliai rossz időjárás van hatással a kávé nagykereskedelmi áraira. A világ legfontosabb kávéexportáló országában most indul a szüret, de az időjárás a vártnál hidegebb. Egy standard 35 kilogrammos zsáknyi kávé ára már 165 dollár fölé kúszott. Ez ugyan még messze van a 2010-es évek elejének 250 dolláros árától, de az azóta csökkenő trend most megtört.
Kedden hétéves csúcsra emelkedett az arabica kávéfajta ára. A múlt heti fagyok miatt – ami a kávéültetvények 11 százalékát értintették – már akkor 20 százalékkal, hétfőn pedig további 10 százalékkal drágult a termék, ami közel hétéves csúcsra ért: fontonként (45,36 dekagramm) 2 dollár fölött jegyezték az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i határidős piacán. Ilyen magas áron utoljára 2014-ben kereskedtek vele.
A keresleti oldalról a koronavírus-járvány utáni újranyitás hajthatja fel az árat. A járványügyi lezárások idején sok iroda, munkahely és persze a kávézók is zárva tartottak, a nyitás nyomán felfuthat a kereslet, ami szintén árnövekedéshez vezethet. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) arra számít, hogy a kávé kereslete idén felülmúlja a kínálatot, amire 2017 óta nem volt példa.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.