Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha megfelelően teszik sorba az érméket a gyűjtők, megkapják az MNB épületének rajzát, „forint” felirattal.
Hetvenöt éves lett a forint, a Magyar Nemzeti Bank pedig ezt úgy ünnepli meg, hogy 12 millió darab ötforintos érmét bocsát ki. A jubileumi érméket a februári közönségszavazáson választották ki, Gyuró Mónika grafikai alkotása lett a győztes.
Ha a megfelelő sorrendben rakják egymás mellé az érméket, akkor a Magyar Nemzeti Bank épületének képét kapják meg. Mindegyik érmén a forint szó egy-egy betűje szerepel, ami a gyűjtők mellett amúgy az anagrammák szerelmeseinek is nagy lehetőség, például egyetlen sorozat betűiből kirakhatják azt, hogy fintor.
A jubileumi érmékből 12 ezer darabot sorszámozott díszcsomagolásban árulnak, a többit forgalomba hozzák, ezek fokozatosan terjednek majd el.
Az nem újdonság, hogy a jegybank időről időre nagy tételben ad ki új pénzeket, ahogy ezeket az emberek használják, elvesztik, elkoptatják, szükség van a folyamatos utánpótlásra, az ellenben ritkaság, hogy nem egyszerűen pótolják a régi érméket, hanem egy díszkiadásból adnak ki tömegesen újakat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.