Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A jegybankelnök azt írja hétfői cikkében, hogy válság jön, de egy „versenyképességi fordulat” megvédené Magyarországot, ehhez van szükség egy új gazdaságpolitikai intézményre.
A következő pénzügyi válság itt kopogtat, nem az a kérdés, hogy jön-e, hanem hogy mikor és hogyan érkezik meg – írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzetben megjelent újabb cikkében. A jegybankelnök szerint a jegybankok védenek a válságoktól, mivel – mint érvel – minden gazdaság a jegybanki mérlegek növelésével védte ki a mostani válságot és annak pénzügyi válságba való átfordulását.
Matolcsy szerint térségünkben a baltiak, a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot, mint a többiek, közöttük Magyarországgal. A különbségekről azt írja:
A kormányzás hosszabb időszakon át elért minősége, és ennek a versenyképesség javulásában megjelenő eredménye a döntő.
A koronavírus jelentette válság kezeléséről ezután hat „tanulságot” von le az MNB-elnök. Ezek:
Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat – fogalmaz Matolcsy. Úgy folytatja: ha továbbra is elmarad, az az ország felzárkózásába kerül. Végkövetkeztetése pedig ez:
Matolcsy cikksorozata a Magyar Nemzetben június végén indult, a mostani írás a kilencedik a sorozatban. A cikkekben többször bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és odaszúrt Varga Mihály pénzügyminiszternek is. Arra, hogy a jegybank elnöke szerint „vasba és betonba” fektet a kormány az „agyak” helyett, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azzal válaszolt, hogy a kínai Fudan Egyetembe tolt közpénz szerinte az agyakról szól. Matolcsy írásait Varga sem hagyta szó nélkül, aki lényegében egy erősebb EU mellett érvelt válaszával.Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása.
Matolcsy újra bírálta Orbánt: "Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát"
A jegybankelnök arról is írt, hogy egyre nagyobb egy új és erős pénzügyi válság valószínűsége a világgazdaságban.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.