Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Matolcsy György sorozatos ostorozásai után a pénzügyminiszter is újságcikkel jelentkezett. A jegybankelnök által megfogalmazott kritikákra érdemben alig reagál, de megállapítja, hogy az uniós válságkezelés, amelyet a Fidesz-kormány aktívan hátráltatott, lassú és gyenge. A konklúziót azonban már nem vonja le.
„Sokan nevezik ezt az időszakot az elmúlt száz esztendő legsikeresebb évtizedének” – utal Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelőben publikált elemzésében a 2010 utáni évekre. Egyszersmind diszkréten kijelöli, kivel vitázik: Matolcsy György jegybankelnökkel, aki négy nappal korábban a Magyar Nemzetben újból előhúzta kedvenc állítását: „2010 és 2019 között a magyar gazdaság a Trianon utáni száz év legsikeresebb időszakát teljesítette.”
A fenti állítás lényegében az egyetlen dolog, amiben Varga és Matolcsy egyetértenek, utóbbi az elmúlt hetekben, hónapokban sorozatos támadásokat intézett a kormány gazdaságpolitikája, sőt legújabban személyesen Varga Mihály munkássága és az általa vezetett Pénzügyminisztérium ellen. Ehhez a jegybankelnöknek – aki nem mellesleg Varga elődje volt az akkor még Nemzetgazdasági Minisztérium nevű, és tágabb funkciójú tárcánál – saját rovata van a Magyar Nemzetnél.
A pénzügyminiszternek nincs saját rovata sehol, sőt publikálni sem igen szokott. Most épp a Figyelőben tette: a nagy múltú, független gazdasági hetilap 2016 végén került a Fidesz közelébe (egész pontosan Schmidt Mária tulajdonába), de Varga ezt megelőzően is rendszeresen nyilatkozott a lapnak, ami szokatlan volt, a kormánypárti politikusok jellemzően kerülik a független sajtót. A Figyelő jelenleg a fideszes médiaalapítványhoz, a KESMA-hoz tartozik, ahogy a Magyar Nemzet is.
Elég nyilvánvaló, hogy a pénzügyminiszter cikke a Matolcsy-féle publikációkra adott reakció, még akkor is, ha nem konkrétan Matolcsy állításaira reagál.
A jegybankelnök egyik sokszor ismételt állítása, hogy a kormánynak vissza kellene fognia a költekezést, alacsonyabb hiányra kellene törekednie és csökkentenie kellene az államadósságot. Az egyébként élénkítéspárti Matolcsy szerint a magyar gazdaság már beindult annyira a koronavírus-járvány okozta válság után, hogy a kormány által tervezett mértékű élénkítésre 2022-ben már semmi szükség. Sőt ilyen szintű élénkítés (értsd: túlköltekezés) káros, mert túl nagy adósságterhet idéz elő, ezenkívül – itt már saját terepére, a monetáris politikára utal a jegybankelnök – túlfűti a gazdaságot, és ezzel túlzott keresletet, ezzel pedig inflációt generál.
Varga ezzel szemben a cikkében is köti az ebet a karóhoz, hogy szükség van élénkítésre, de azt elismeri, hogy fenntartható adósságpályát kell megcélozni, ami szerinte Magyarország esetében a GDP 80 százaléka alatt van. Jelenleg – akárcsak 2010-ben a Matolcsy nevével fémjelzett államadósság elleni harc meghirdetése idején – az adósság ezen a szinten áll, elemzők pedig lassú csökkenésre számítanak.
Azt a szűk mezsgyét szükséges megtalálni, ahol a gazdaság újraindításának a támogatási igénye és az adósságállomány piaci finanszírozási hajlandósága találkozik
– állítja Varga.
A pénzügyminiszter arra utal, hogy ha nem is 2022-ben, 2023-tól a kormány vissza kíván térni a 3 százalékos hiánycélhoz, annak ellenére, hogy miután jelenleg az Európai Bizottság nem kéri számon a tagországokon ennek a korábban kőbe vésett határértéknek a teljesítését, a 2022 az első felében regnáló francia uniós elnökségtől a fiskális szabályok lazább irányba való elmozdítását várják. Vagyis azt, hogy Párizs igyekszik majd elérni az Európai Bizottságnál, hogy az a későbbiekben se kérje számon a tagállamokon a hiánycélt. Az elköteleződés azért nem akkora újdonság, a 2021 tavaszán a Brüsszelnek beadott konvergenciaprogramban a magyar kormány 2023-ra 3,9 százalékos hiányt jelzett előre, amely 2025-re a középtávú terv szerint 2 százalékra mérséklődik. Ezzel párhuzamosan az államadósság szintje a GDP 73,1 százalékára csökken. Vagyis pontosabb úgy fogalmazni, hogy a GDP ennyire növi ki az adósságot, minthogy jelentős hiánycsökkentés nem lesz.
Matolcsy cikksorozatában már külön bírálta a kormány válságkezelését: „A mérleg tehát vegyes, a teljesítmény közepes.” És külön az elmúlt 10 év gazdaságpolitikáját, vagy legalábbis annak az ő minisztersége utáni részét, amelynek legnagyobb hibája szerinte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumból Pénzügyminisztérium lett, a kormányban pedig azóta sincs gazdaságpolitikai központ.
Nem meglepő módon Varga szerint a különutas (korábbi, megint csak Matolcsy által emlegetett nevén: unortodox) magyar válságkezelés és a gazdaságpolitikailag különutas évtized sikeresek voltak – bár ezt nem támasztja alá adatokkal, szemben Matolcsyval. Varga a cikk nagy részében inkább az unió válságkezelését kritizálja, kezdve a 2008–09-es válsággal, folytatva az abból való kilábalással, ami sok szempontból a 2020-as koronaválságra sem zárult le. Amelyre az unió és a tagállamok szintén lassan és nem elég hatékonyan reagáltak. Mindehhez az összehasonlítási alap az USA, amely minden tekintetben jobban teljesített.
A pénzügyminiszter egyebek mellett az alábbiakat rója fel Európának:
Varga szerint csekély az esélye, hogy az EU közelebb kerül az USA sokkal dinamikusabb gazdaságpolitikájához. Az unió döntéshozatali mechanizmusa változatlanul sokkal bürokratikusabb, lassúbb és körülményesebb, mint az Egyesült Államoké. Ezt a hátrányt az EU az előző válság óta nem tudta ledolgozni, az elmaradt reformok pedig most megbosszulják magukat – véli Varga.
Európa felzárkózását gátolja a széttördelt fiskális politika és az ehhez kapcsolódó különböző nagyságú és szerkezetű adóssághegyek is.
Miután a diagnózist a fentiek szerint felállítja, a konklúziót Varga már nem vonja le, vagy legalábbis nem mondja ki. Már azon túlmenően, hogy Magyarországnak saját útját kell járnia, de az nem megoldási javaslat a problémákra, hanem azok megkerülése.
A pénzügyminiszternek abban persze igaza van, hogy az Európai Unióban a döntések lassan születnek meg, az uniós intézmények mozgástere szűk fiskális és monetáris szempontból is (nem beszélve a jogalkotói és jogalkalmazói mozgástérről). Varga nem fejti ki, pontosan miféle reformokkal válhatna agilisabbá, erősebbé ez EU. Nem véletlenül, hiszen ha megtenné, szembe kellene fordulnia a Fidesz egész politikájával, és ellent kellene mondania miniszterelnökének, önmagáról nem beszélve.
Az uniót ugyanis a tagállamok béklyózzák meg, az, hogy a döntésekhez kisebb-nagyobb (jellemzően nagyobb, sok esetben, például az adózás terén teljes) konszenzus kell, a közös intézmények mozgástere szűk, saját forrásaik nincsenek.
Az unió (illetve a kormányának megfeleltethető Európai Bizottság) nem rendelkezik szabadon elkölthető pénzügyi forrásokkal, és nem tud új forrásokat bevonni.
Ami valóban probléma – mondjuk amikor gyorsan össze kellene dobni egy gazdasági mentőcsomagot – az, hogy a mentőcsomagról szóló politikai konszenzus nyárra összejött, tulajdonképpen csoda, minthogy részben a Bizottság kötvénykibocsátásával fedezik. Az unió létezése során először keletkezik közös adósság, ami túlzás nélkül történelmi jelentőségű lépés, a válságkezelés első hónapjai éppen ezzel a tabutöréssel teltek. (A kérdésről nem a közös adósságfelvételt azóta is hangosan ellenző magyar kormányt kellett meggyőzni, hanem a fiskális szigor mintaképének számító német kormányt, amely – bár a Fidesz azt is sűrűn a szemére veti, hogy valójában az EU-tagság legnagyobb nyertese – a legtöbbet kockáztat a közösködéssel.)
A közös adósságfelvétel, illetve a 2008-as válság után kialakított válságmegelőző mechanizmusok is példái annak, amit Varga nem említ: ahhoz, hogy a közös uniós intézmények mozgástere nőjön (ezzel erősödjön a válságkezelő kapacitás is), a tagállamok mozgásterét szűkíteni kell. Ennek pedig a Fidesz az egyik legnagyobb ellenzője, sőt vezető politikusai (beleértve a miniszterelnököt) jellemzően kevesebb „Brüsszelt” követelnek.
Az a Varga Mihály nehezményezi az unió „széttördelt fiskális politikáját”, aki már számtalanszor kikérte magának, hogy Brüsszelből akár csak megpróbáljanak beleszólni a magyar adópolitikába
– újabban a globális társaságiadó-minimum kapcsán. Az ellentmondás nem oldható fel puszta reformokkal, amíg a magyar (és a többi) kormány és országgyűlés szabadon dönthet arról, mekkora a társasági adó kulcsa vagy alapja Magyarországon, addig az unióban széttöredezett lesz a fiskális politika.
Lehet persze konszenzusra jutni a felmerülő kérdésekben, ami az unióban egyébként jellemzően szokott sikerülni. Persze tény, konszenzusra jutni sokkal nehezebb és lassabb, mint a kormányfőnek aláírni egy rendeletet (a járványhelyzetre hivatkozva akár a parlamentet is megkerülve). Főleg, ha a feleknek vétójoguk van, és azzal egyesek nem csak élnek, hanem visszaélnek.
Az a Varga Mihály nehezményezi az uniós mentőcsomag megkésettségét, akinek a kormánya vétóval fenyegetve konkrétan megakasztotta a csomag elfogadásának menetét.
Ha a pénzügyminiszter levonná a konklúziót a felállított diagnózisból, akkor azt kellene mondania, hogy erősebb EU-ra van szükség, de ezt a Fidesz politikája miatt nem mondhatja. Azt is mondhatná, hogy minden jól van úgy, ahogy van – de ez egyrészt nem igaz, másrészt ezt se mondhatja, hiszen nem illeszkedne a párt kommunikációjába. Mondhatná továbbá, hogy az unió életképtelen, fel kell számolni, vagy legalábbis ki kell belőle lépni – de ezt se mondhatja, hiszen hiába igyekszik a kormány Brüsszel ellen hergelni a magyarokat, az EU még a Fidesz-szavazók többsége körében is népszerű.
Amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy Varga sok olyan dolgot hány az EU szemére, amit saját hatáskörben a magyar kormány is elkövetett. Kezdve azzal, hogy lassan és gyengén reagált a járványválságra. 2020 tavaszán az Orbán-kormány első intézkedései kimerültek adminisztratív könnyítésekben, adókedvezményekben, érdemi, a költségvetést jelentősen terhelő mentőcsomagról szó sem volt.
A kormány csak később vezetett be komolyabb gazdaságvédelmi intézkedéseket. Amelyek összegüket tekintve egyébként más tagállamokkal összehasonlítva még mindig visszafogottak voltak – miközben Varga kicsinyli az uniós mentőcsomagot. A magyar válságkezelés alapja a terhek szétterítése volt a (nem is a kormány, hanem a jegybank által kezdeményezett) hitelmoratóriummal, támogatott és fedezett hitelek bevezetésével. A kormány fennen hangoztatja, milyen sokat költött és költ gazdaságvédelemre és gazdaság-újraindításra. De ez csak úgy igaz, hogy a válság kitörése óta az amúgy normál ügymenethez tartozó kiadásokat (például az egyházak infrastrukturális támogatásai) is gazdaságvédelem/gazdaság-újraindítás alatt tartják számon.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Részletesen bemutatjuk az ilyen esetben felmerülő kötelezettségeket, amelyekkel számolni kell.
Egyre több szektorban kötelező a felelősségbiztosítás. Mire nyújt valódi védelmet? És mikor fizetjük hiába a díjat?
Július 1. fontos határidő a megváltozott a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) változása miatt.
Az Ügyvédkör elnökét és egy volt belügyminisztert kérdeztünk.
Még több százezer szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy érvényes legyen a 2022-es referendum, mégis ezt tekinti a kormány a népakarat megnyilvánulásának.
Ma egy éve szűnt meg a kötelező akciózás, a kormány azonban nem tudta elengedni.
Timur Ivanovot a bíróság különösen nagy értékű sikkasztásban, valamint bűnszövetkezetben elkövetett, ugyancsak különösen nagy értékű pénzmosásban találta bűnösnek.
Még mindig téma a szombati budapesti Pride a világsajtóban.
A szakértő szerint Európa vezetői végre ráébredtek a geopolitikai veszélyekre.
A tettes a korábbi élettársa volt, aki a támadás folyamán életveszélyesen megsebesítette a közös gyereküket, majd magával is végzett.