"A lakás arra való, hogy lakjanak benne" – a mondat, ami megbillentheti a kínai gazdaságot
Órákon belül fizetésképtelenné válhat az Evergrande kínai ingatlanbefektető, a cég csődje pedig magával ránthatja a kínai gazdasági csodát is.
Kártyavárként összeomló toronyházak láthatók azon a videón, amely néhány hete jelent meg a közösségi médiában.
A kínai Kumning városában 15 befejezetlen épületet robbantottak fel alig egy perc alatt, miután a hatóságok reménytelennek ítélték, hogy a beruházó csődje miatt elakadt Sunshine City II fejlesztés félkész épületeit valaha befejezi valaki. A toronyházak 2013 óta csúfították a városképet – és ha egy ilyen detonáció különlegesnek is számít Kínában, a befejezetlen épületvázak látványa egyáltalán nem.
A kínai ingatlanágazat ékköve, az Evergrande most épp így, kártyavárként omolhat össze, ha a csütörtöki határidőre nem tudja kifizetni 2025-ben lejáró kötvényei után az aktuális kamatot. A piac talán 2015, a görög államcsőd óta nem követett ennyire éber figyelemmel egy kamatkifizetést, és az sem mindennapos, hogy már a Lehman Brothers 2008-as csődjéhez hasonló összeomlást vizionálnak az elemzők a határidő előtt.
A társaság vezetése szerdán jelezte, hogy a kínai tulajdonosok felé tudja teljesíteni a nagyjából 36 millió dolláros kamatkifizetést, ám egyelőre semmi nem garantálja, hogy a külföldi befektetők is megkapják a nekik járó, 83,5 millió dolláros hozamot. Az Evergrande többek között 120 bank felé fennálló adósságállománya meghaladja a 300 milliárd dollárt – ez nagyjából a magyar GDP kétszerese –, így a piacot aligha nyugtatta meg az üzenet.
Annál is inkább, mivel az Evergrande problémái nem új keletűek, és nem is egyediek: az egykori sikercég összeomlása nemcsak a kínai ingatlanszektorban, de az világ második legnagyobb gazdaságában is mélyreható változásokat hozhat.
Az Evergrande története szorosan összeforr a látványos ingatlanboom által is táplált kínai fellendülés történetével. A társaság elődjét, a Hengda csoportot Hszü Csia-jin alapította 25 évvel ezelőtt Katonban. A cég igazi sikertörténet lett, nemcsak a kilencvenes évek végétől felpörgő építkezési láz miatt: gyors növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az alapító kiváló politikai kapcsolatai révén több tízmilliárd dollárnyi tőkét és kedvező kamatozású hitelt tudott szerezni, miután 2009-ben bevezették papírjait a hongkongi tőzsdére.
A növekedést pedig masszív terjeszkedés követte: a cég vett többek között focicsapatot, biztosítót, médiatársaságot, de még az élelmiszer-forgalmazásba is belekóstolt. Az elmúlt években az Evergrande az e-közlekedés felé kacsingatott, töltőállomások után járművek gyártásába is beszállt. Minderre stabil alapot adott az ingatlanok iránti kereslet, amelynek köszönhetően az alapítót 2017-ben Kína leggazdagabb embereként tartották számon, ám ekkorra már megpecsételődött a cége sorsa.
Ekkor hangzott el Hszi Csin-ping kínai elnök híres mondata:
a lakás arra való, hogy lakjanak benne.
A pekingi vezetés feje ezzel arra utalt, hogy az ingatlanvagyon az egyik legfőbb befektetési eszközzé vált az országban, ez pedig tovább növelte a befektetők étvágyát is.
Ez az étvágy azonban azóta sem hagyott alább: ma az építőipar és a hozzá köthető ingatlanágazat a kínai gazdaság csaknem 29 százalékát adja – ehhez hasonló arányt Spanyolországban lehetett látni a 2008-as válság előtt – hívja fel a figyelmet most megjelent tanulmányában Kenneth Rogoff. A közgazdász azt is kiemeli, hogy az ingatlanárak a jövedelmekhez mérve a kínai nagyvárosokban jóval magasabbak még a legdrágábbnak tartott nyugati metropoliszoknál (New York, San Francisco, London) is.
Van azonban még egy aggasztó szám: a Financial Times elemzésében azt írja, hogy
az országban 90 millió ember számára elegendő eladatlan új lakás található.
A kereslet visszaesése mögött nem annyira gazdasági, inkább társadalmi okok húzódnak meg. A kínai demográfiai mozgásokat sokáig az egykepolitika határozta meg, amelyen ugyan már túllépett a pekingi vezetés, ám időközben a kínaiak mentalitása igazodott ahhoz az elképzeléshez, hogy inkább kevesebb gyereket nevelnek fel, de annak mindent megadnak. Azon túl, hogy ez a magániskola-biznisz irtózatos növekedését (és drágulását) hozta el, amit szintén most igyekszik visszaszorítani Peking, a már most az optimálisnál kevesebb gyerek születése a társadalom elöregedésének – ezzel együtt egy a japán gazdaságéhoz hasonló pangás – rémét vetíti előre. Ennek egyik tünete lehet az elmúlt évtizedekben gigantikus méretűre hízott kínai városok lakosságának csökkenése – ez szintén csökkenti a lakások vonzerejét.
Az ingatlan ráadásul nemcsak a vevőkre ró nagy terhet, de a beruházóknak is drága: a nyakló nélküli építkezéseket jórészt hitelből finanszírozták a fejlesztők. Nem tett másképp az Evergrande sem, amely ráadásul egyre nagyobb arányban adósodott el rövid lejáratú papírokban. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy az adósság jelentős része az úgynevezett árnyékbankrendszerből ered: mint az Economist elemzésében olvasható, 2020 első felében az ilyen, átláthatatlanul és a rövid távú papírokhoz hasonlóan magasabb felárral operáló hitelezők jegyezték az Evergrande adósságállományának 45 százalékát.
A hitelből finanszírozott túlkínálat miatt tavaly nyáron fogyott el a pártvezetés türelme: Hszi Csin-ping elnök ekkor hirdette meg a „három vörös vonal” politikáját, amely célja az volt, hogy a hitelállomány és a kinnlevőség korlátozásával egészségesebbé tegyék a nagy ingatlanberuházók mérlegét. A szabályozás értelmében a kinnlevőség aránya nem érheti el az eszközállomány 70 százalékát, a nettó adósság a saját tőke értékét, a rövid távú adósságé pedig a készpénzállományét. Az Evergrande júniusban egyik előírásnak sem felelt meg, ezért hivatalosan nem vehetett el újabb hitelt – ez elvágta az új eladások, és mint most kiderülhet, az adósságtörlesztés útját is.
Mindeközben a cég 223 kínai városban 778 építési projektben volt érdekelt. A tulajdonában levő földek értékét 457 milliárd jüanra becsülték, miközben csak 87 milliárd jüan készpénztartalékkal rendelkezett az előző negyedév végén. Ehhez képest a kötelezettségek majdnem kétezer milliárd jüant (305 milliárd dollárt) tesznek ki, főként kínaiak felé – a külföldi piacokon jegyzett adósság az összesnek nagyjából tizenötöd része. Más szempont is magyarázza azonban, hogy a csütörtöki kamatfizetésnél a kínai befektetők prioritást élveznek: a cégben számtalan kisbefektető, sokszor az Evergrande által épített (vagy csak számukra értékesített) lakások tulajdonosa tartja megtakarítását.
A cégeknek a beszállítóival is meggyűlt a baja: ezek jellemzően értékpapírokat kaptak munkájuk ellentételezéséül, ám ezeknek az értéke az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett. A kifizetetlen alvállalkozók a múlt héten az Evergrande sencseni központja előtt adtak hangot elégedetlenségüknek.
Nagy kérdés, hogy a pekingi vezetés egy ilyen tüntetést vagy egy ingatlancég összeroppanását nézi nagyobb aggodalommal. Elemzők épp ezért nem tartják valószínűnek, hogy megismétlődik a Lehman Brothers esete, vagyis az, hogy a központi kormányzat kísérletet sem tesz arra, hogy valamilyen módon megmentse az Evergrande-ot. Egy ilyen lépés ugyanis további tiltakozásokhoz vezethet – elég arra gondolni, hogy 1,4 millióan vannak olyanok, akik már kifizették a lakásukat, de az még fel sem épült.
Kína történetének legnagyobb adósságátütemezése azonban nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy pénzt pumpálna az állam a cégbe. Egy ilyen lépés szembemenne azzal a kormányzati célkitűzéssel, hogy kordában tartsák az irtózatos tempóban növekvő – és még inkább: a növekedés érdekében irtózatos tempóban eladósodó – ingatlanfejlesztőket.
A Financial Times szerint elsősorban a kiterjedt üzleti tevékenység leépítésére lehet számítani, miközben igyekeznek a főtevékenységet megmenteni – már csak a rengeteg előre fizető vevő miatt is. A lapnak nyilatkozó egyik elemző szerint ez úgy is megtörténhet, hogy a folyamatban levő fejlesztéseket más cégek veszik át és fejezik be, amelyek a hiteleket további lakások eladásából finanszírozzák.
Ez azonban még mindig nem oldja meg teljes mértékben a kínai ingatlanpiac problémáját. Az Evergrande is jellemzően olyan földterületeken építkezett, amelyeket a helyi vezetéstől vásárolt meg. Az ehhez hasonló tranzakciók adták az elmúlt időszakban a kormányzatok bevételének csaknem egyharmadát, ezek elvesztése nemcsak a településeket, de Pekinget is nehéz helyzetbe hozhatja. Márpedig már ennek is látszanak a jelei: a földeladások szintje szeptemberben az előző évihez képest 90 százalékkal esett vissza.
Az első vezéráldozat, az Evergrande rendezett csődje ugyanakkor az ingatlanhitelezés visszaszorítása után az árnyékbankrendszer letörését is magával hozhatja – emelte ki Török Lajos, az Equilor vezető elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet: bármilyen szigorítás a növekedés csökkenését hozhatja el.
Egy olyan gazdaságban, mint a kínai, ez nem recessziót jelent, de a korábbinál jóval szerényebb növekedést, amelynek mértékét az Economistnak nyilatkozó elemző legfeljebb 4 százalékra teszi az évtizedben, hozzátéve, tíz év múlva akár 1 százalékra eshet vissza – miközben az ezredfordulót követő időszakban 10 százalékot is meghaladta a bővülés átlagos éves értéke az országban.
A kérdés az: hogyan? Az már látszik, hogy az eddigi, nagy mértékben az építkezésre alapuló modell legalábbis recseg-ropog, még úgy is, hogy a kínai vezetés már a világ más részeire is igyekszik kiterjeszteni ezt. És az is, hogy az átmenet nem lesz egyszerű és rövid.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
