Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A budaörsi repteret is üzemeltető családi céget 20 millióval támogatta meg augusztusban a Szerencsejáték Nonprofit Kft., amelytől megkapta a szokásos évi 150 millióját a zongorista Havasi Balázs más állami forrásokból is bőkezűen pénzelt vállalkozása is.
Tavalyi árbevételének nyolcadát elérő összeget, 20 millió forintot kapott szponzorációs szerződéssel az állami szerencsejátékcég támogatásosztó leányvállalatától, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től az a magánvállalkozás, amelynek tulajdonosi köre megegyezik a Rogán Antal minisztert, illetve Habony Árpád nem hivatalos kormányzati tanácsadót is reptető FLY-COOP Kft.-ével.
Mindez a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. honlapjára meglehetős késéssel felkerülő havi támogatási kimutatásokból derül ki. Ezekből vált köztudottá nemrég az is, hogy júliusban az állami cég 40 millió forinttal támogatta – már nem először – a Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt (CÖKA) is.
Az Aeroglobe Kft. az idén augusztusi szponzorációs szerződések listájában szerepel, méghozzá a harmadik legnagyobb összeggel, 20 millió forinttal – a támogatást a további részletek, így például a döntés indokának és céljának kibontása nélkül tüntetik fel a listában. Az Aeroglobe neve onnan lehet ismerős, hogy ez a vállalkozás üzemelteti a Budaörsi Repülőteret.
A tavaly 162 milliós nettó árbevétel mellett csaknem 39 milliós profitot termelő Aeroglobe Kft. régi repülős dinasztia által tulajdonolt családi vállalkozás. Tulajdonosai Jakab Ernő és fia. Jakab felesége és fia a tulajdonosa a 2020-as évet mintegy 2,5 milliárd forintos árbevétel mellett 127 milliós adózott eredménnyel záró FLY-COOP Kft.-nek, amelynek helikopterével Rogán Antal miniszter és felesége a Népszabadság cikke szerint 2016-ban egy lagziba utazott, de szállították már Habony Árpádot is.
A Szerencsejáték Service-től augusztusban amúgy a legtöbb pénzt, 150 millió forintot Havasi Balázs zongorista, előadóművész cége kapta. Az összeg szokásos évi juttatásnak nevezhető, hiszen ugyanennyit kapott tőlük tavaly is a Symphonic Concert Management Kft. Emellett 2020-ban a vállalkozást 35 millióval támogatta a Magyar Turisztikai Ügynökség, 50 millióval a jegybank egyik alapítványa, 17 millióval pedig a Szijjártó Péter külügyminiszter felügyelte HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség.
Az elmúlt években más forrásból is bőven jutott a vállalkozásnak: tavaly szállt be a Symphonic Concertbe a Magyar Fejlesztési Bank egyik tőkealapja (50 milliós vagyoni hozzájárulással + 200 milliós, 7 éves futamidejű tagi kölcsönnel). Emellett a cég 2020-ban kapott 220 millió forint hitel az MKB Banktól is. Korábban, 2015-2019 között a Havasi-vállalkozás további összesen 450 millió forintnyi támogatást kapott a külügyi tárcától külföldi koncertekre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.