Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Az egész világon problémák vannak a szállítmányozással, de Japánban már olyan óriáscég is van, amelynek „drasztikus” lépést kellett tennie emiatt.
Három, krumplival teli Boeing 747-es repülőgépet küldenek az Egyesült Államokból Japánba a Flexport Inc. nevű teherszállító cég segítségével, hogy megoldják a japán McDonald’s problémáját: az országban ugyanis akkora hiány van burgonyából, hogy a gyorsétteremláncnak már korlátoznia kellett a menüihez adott sültkrumpli mennyiségét, így a vevők már a nagy menühöz is csak kis krumplit kaphatnak – adta hírül a Fortune.com.
Ahogy mi is megírtuk, az egész világon problémák vannak az áruszállítással, de a McDonald’s számára ezen felül is gondot jelent, hogy normál esetben a kanadai Vancouver melletti kikötőből szállítják a krumplit, ám a Kanadát sújtó árvízek miatt ez is nehezebbé vált.
A gyorsétteremlánc már korábban közölte, a probléma miatt más alternatívát fognak keresni a burgonya beszállítására, hogy még újév előtt megoldják a fennálló problémát. A tervek szerint ez meg is valósulhat, és december 31-én már újra lehet közepes és nagy krumplit is kérni a japán McDonald’sekben is.
Korábban helyi tévék mutattak be felvételeket arról, ahogyan hosszú sorok kígyóznak a japán étteremlánc üzletei előtt, hogy még utoljára nagy krumplival kérhessék a menüjeiket.
A válság ugyanakkor nemcsak Japánt érinti; korábban a neves New York-i hamburgerező, a J.G. Melon is közölte, egy időre felfüggesztik a krumpli árusítását.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.