Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Három hónapig lehet tavaly októberi áron venni az árstoppal érintett termékeket. Kompenzációt nem ad a kormány, mert „közös teherviselés van”.
Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy hat termék, vagyis a kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-ételolaj, sertéscomb, csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében beavatkozik a kormány az árak alakulásába. Ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát visszaviszik arra a szintre február elsejétől, ahol tavaly október 15-én állt.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban a csütörtöki kormányinfón a csirke far-hát árát is említette azon termékek között, amit maximalizálnak.
Arra a kérdésre, hogy a csirke far-hát új, hetedik elemként került-e a listára Orbán Viktor miniszterelnök hat tételes eredeti listájához képest, a miniszter azt válaszolta, hogy a csirke far-hát eredetileg is az árstoppal érintett termékek között volt, nem újként került oda, és lehet, hogy a kormányfő nem említette, de ez a végleges lista.
Orbán élelmiszerárstopot hirdetett, több termék árát maximálják
A miniszterelnök szerint az élelmiszerárak egyre magasabbak.
Ha akciózva volt október 15-én a termék, akkor ilyen áron kell majd adni – kérdezte a hvg.hu a kormányinfón, mire Gulyás azt mondta, igen. Az árakat napra pontosan tudják az online számlagépek miatt. Emiatt a mennyiséget is ismerik – hangzott el. A miniszter hozzátette: mintegy 10–20 milliárd forintos kárt okoz a kiskereskedőknek az élelmiszerstop, de „ennyit nyer a lakosság”.
A tárcavezető az árstopok hátteréről azt is elmondta, hogy számtalan nemzetközi mintát megvizsgáltak, a szerb mintát vették alapul. Kérdésre válaszolva Gulyás azt is elmondta, hogy egyelőre 3 hónapra szól a termékek árának befagyasztása.
A miniszter a részletekről szólva elmondta még, hogy úgy számolják az október 15-i árakat, hogy üzletenként kell érteni ezt, tehát nem egységes ár lesz, hanem boltonkénti. Fontos részletként említette, hogy ugyanannyi, ármaximált terméknek kell a polcokon lenni, mint októberben, ezt is ellenőrizni fogják.
A rendelkezést be nem tartók pénzbírságra számíthatnak, ennek mértéke néhány napon belül megjelenik, de Gulyás szerint „visszatartó hatású” lesz. Azt is mondta, azért nem a termékek áfáját csökkentették, mert az amúgy is csak 5 százalékos, és így szerinte nem tudtak volna érdemi árcsökkenést elérni.
Arra a kérdésre is válaszolt Gulyás, hogy megtéríti-e részben legalább az élelmiszerárstop veszteségeit az érintetteknek a kormány. Azt mondta, közös teherviselés van, mindenki kiveszi belőle a részét, ezért kompenzáció nem lesz. Gulyás szerint 20 milliárdot sem ér el az árstop hatása, ezt ki kell bírniuk a szereplőknek, akiknél 150 milliárdos is lehet az éves haszon.
Jönnek az új részletek az árstopról - élőben a kormányinfó
Új év, új kormányinfó, ezúttal ismét Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel. A legfontosabb kérdés, hogy milyen részletek derülnek ki az Orbán Viktor által szerdán bejelentett élelmiszerárstopról. Kövesse percről percre tudósításunkat!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.