Rengeteg pénzt ölne az EU a chipgyártásba, de van ennek egy nagy veszélye is
Grandiózus tervvel állt elő az Európai Unió, hogy elkerülje az olyan helyzeteket, amelyek szinte megszokottá váltak az elmúlt két évben, vagyis azt, hogy egymás után álltak le a termelőüzemek, mert nem volt elegendő chip a gyártáshoz. A most bejelentett elképzelés szerint sok területen kellene előrelépni, de a nagy verseny vége nagy arcra esés is lehet.
A globális chiphiány az egész világgazdaságot érinti, hogy mást ne mondjunk, az EU-ban tavaly soha nem látott mértékű zavarokat okozott, és az autóiparon túl az egészségügyben, a közlekedésben, az energetikában, a védelmi és biztonsági iparban és az űrkutatásban is kihívásokkal néztek szembe emiatt.
Azért, hogy a jövőben az EU elkerülje az újabb chiphiányt, Ursula Von der Leyen már tavaly szeptemberben bejelentette, hogy intézkedéscsomagot készít az Európai Bizottság, ennek a részleteit pedig kedden mutatták be.
Az ügy érdekében az EU 11 milliárd eurót kíván olyan pénzügyi alapokban elhelyezni, amelyek a legmodernebb chipek kutatás-fejlesztését és gyártását támogatják. A remények szerint a magán kockázati tőke segítségével az alapot 15 milliárd eurósra lehet hizlalni. A pénzt akár gépbeszerzésre is lehet költeni, illetve Brüsszel azt is megígérte, hogy enyhíteni fogja az állami támogatási szabályokat, hogy a nemzeti kormányok még többet költhessenek erre a célra. Így, ha hozzávesszük a különböző uniós tagállamok fejlesztéseit, akkor a teljes összeg 2030-ig akár 43 milliárd euróra is rúghat az EU reményei szerint.
Az unió annak a reményének is hangot adott, hogy létre tud hozni egy olyan „válságkezelési eszköztárat”, amelynek segítségével el tudja érni, hogy akkor se akadjanak meg az Európába érkező chipszállítmányok, ha éppen globális hiány van. Például azzal, hogy lehetővé teszik a teljes szállítmányozási lánc összehangolt nyomon követését, azokra a kockázatokra összpontosítva, amelyek megzavarhatják, veszélyeztethetik vagy negatívan befolyásolhatják az ellátást. Sőt, egy előrejelző rendszert is létrehoznának, hogy időben lássák, ha gond van. „Biztosítjuk a teljes ellátási láncot, hogy elkerüljük a gazdaságunkat érő olyan sokkhatásokat, mint amilyeneket a jelenlegi chipszállítási hiány esetében tapasztalunk” – mondta ezzel kapcsolatban a javaslattevő Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa a Politicónak.
Egyik első intézkedésnek például azt ajánlják, hogy a tagállamok kérjenek információt az országukban működő cégektől a gyártási lehetőségekre és kapacitásra, de szerepel az is a dokumentumban, hogy „a tagállamok fontolóra vehetik egy olyan párbeszéd kezdeményezését, amelynek keretében felkérik az Unióban letelepedett félvezetőgyártókat, hogy részesítsék előnyben a kritikus ágazatok számára termékeket szállító vállalatokkal kötött szerződéseket.” Amennyiben pedig egy tagállam úgy látja, hogy önállóan nem tud elég eredményesen fellépni, úgy megkérheti az Európai Bizottságot arra, hogy a nevükben beszerezzek bizonyos termékeket, hátha az egységes fellépés mögötti vásárlóerő nagysága más belátásra bírja az eladót. A Bizottság más területen is közbeavatkozhat, és amennyiben a tagállamok ezt kérik, akkor a belső piaci ellátás biztosítása érdekében az EU felügyeletet gyakorolhat bizonyos kivitelek felett, azaz szigorúbban ellenőriznék, hogy mely termékek hagyják el Európát.
Az EU célja mindezzel az, hogy 2030-ra az élvonalbeli, innovatív és fenntartható félvezetők uniós gyártása értékét tekintve a világtermelés legalább 20 százalékát tegye ki (jelenleg 10 százalékon áll, az intézkedések nélkül pedig a dokumentum szerint akár 5 százalékra is eshetne.)
Az EU úgy magyarázza a mostani lépést, hogy a következő időszakban rendkívül sok minden múlik azon, kinek, mennyi chip áll majd rendelkezésére. A chipek gyártásának nagy része Ázsiában folyik (lásd bővebben lejjebb), ami nagy mértékben befolyásolta az európai gyártók életét, ráadásul félő, hogy a chipek továbbra is a politika játszmák részei maradnak, mivel egyre fokozódik a Kína és az USA közötti hidegháború. Kimondatlanul, de az uniós politikusok itt arra gondolhatnak, hogy mi történik, ha Kína végül lerohanja a világ chipgyártásának jelentős részéért felelős Tajvant.
Ha már Kína: az ázsiai óriás sem tétlenkedik, nemrég például bejelentették, hogy Peking ázsiai együttműködést akar a helyi chipgyártás felpörgetésért. Ennek érdekében többek közt hajlandóak lennének bizonyos termékeket érintő vámok csökkentésére és jobban megnyitnák a saját piacukat a külföldi félvezetőgyártók előtt. Ráadásul az amerikaiakkal vívott kereskedelmi háború miatt már nem lehet a korábban nagy sikereket elérő módszert alkalmazni: nem lehet egyszerűen felvásárolni a konkurens cégeket, ezért inkább arra fektetik a hangsúlyt, hogy a regionális partnerek segítségével bővítsék saját chipiparukat.
De miért?
Mint sok minden manapság, a chipválság is a koronavírus-járványhoz köthető: 2020 elején, amikor még rendkívül sok volt a bizonytalanság és úgy nézett ki, hogy világszerte elkerülhetetlen a hatalmas gazdasági és egészségügyi sokk, sok autóipari szereplő megpróbált előregondolkodni és elkezdték lemondani a feleslegesnek vélt elektronikai eszközökre leadott rendelésüket. Vagy ha idáig nem is jutottak, hogy lemondják, mindenesetre jóval kevesebbet rendeltek azokból a chipekből, amelyek az autó fékezésétől és kormányzásától kezdve az elektromos ablakokig és távolságérzékelőkig lényegében szinte mindent irányítanak.
A chipgyártók pedig gyorsan reagáltak: mivel a korábbinál sokkal több időt töltöttünk az otthonunkban, jelentősen megnövekedett az érdeklődés a szórakoztató elektronikai termékek iránt, például több okostelefont, laptopot, számítógépet, konzolt, ahhoz pedig kontrollert vásároltunk. Márpedig mivel ezen eszközök is használják a chipeket, a gyártók gyorsan átállították a termelésüket, hogy ki tudják szolgálni az onnan érkező nagyobb igényt.
Az igazi probléma akkor jött, amikor 2020 végén hirtelen megugrott az autóipari megrendelések száma. Igen ám, de ekkora már annyira lefoglalta a szórakoztatótechnikai ipar a cégek kapacitásait, hogy az képtelen volt kielégíteni az autógyártók ismét megugró érdeklődését. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban sok szakértő arról beszélt, hogy a chipgyártóknak annyire nem is érdeke visszatérni az autóiparhoz, hiszen a szórakoztató elektronikai iparból nemcsak, hogy több és nagyobb mennyiségű rendelést kapnak, de jobban is fizetnek a termékeikért.
A helyzet azóta sem rendeződött, így ma már senki sem lepődik meg, ha egy új autóra akár egy évet is várnia kell. A chipgyártó cégek legnagyobb ügyfelei jelenleg 32 százalékkal a számítógépgyártók, majd 31 százalékkal a kommunikációs szektor (ebbe beleértve a mobilkészülékeket és a hálózati infrastruktúrát is) jön, míg 12–12 százalékot hoznak a szórakoztató elektronikai eszközök, illetve az autógyártók és egyéb ipari tevékenységet folytatók.
Mennyi az annyi?
A nagy válság előtt elég egyértelmű volt a helyzet: a világ félvezetőinek több mint a felét a tajvani TSMC gyártotta. Ez csak egy cég, ha pedig összeadjuk Tajvan, Kína és Dél-Korea teljesítményét, akkor azt látjuk, hogy az elektronikus eszközökhöz nélkülözhetetlen chipek 87 százaléka ebben a három országban készül.
A chipválság miatt viszont átalakulhat ez a helyzet: az amerikai Intel például bejelentette, hogy két új chipgyárat is épít Ohióban 20 milliárd dollárért, de a hosszú távú tervekben további hat gyár szerepel, amire nem kevesebb mint 100 milliárd dollárt költenének. A globális versenyt jól mutatja, hogy amikor bejelentették ezeket a fejlesztéseket, akkor Mike DeWine, az állam kormányzója kiállt és közölte, hogy mindez „jelzés Kínának és a világ többi részének, hogy mostantól az alapvető fontosságú termékeinket ebben az országban az Amerikai Egyesült Államokban fogják gyártani”.
És hát természetesen mások sem késlekednek: TMSC idén 44 milliárd dollárt akar beruházásra fordítani, a Samsung 33 milliárd dollárt. És ezek csak a cégek, a nagyobb államok az EU-hoz hasonlóan szintén nem tétlenkednek: egy amerikai törvényjavaslat értelmében az USA 52 milliárd dollár támogatást ad gyártásra és kutatás-fejlesztésre 2026-ig. Kína a fenti intézkedéseken túl becslések szerint 2025-re mintegy 150 milliárd dollárt fektet be a technológiai fejlesztésbe, hogy felszámolja technológiai hiányosságait. Japán nemrég 8 milliárd dollár állami támogatást jelentett be a hazai chipgyártók részére, amit a tervek szerint további hasonló lépések követnek majd. Dél-Korea sem tétlenkedik, adókedvezményekkel támogatná a hazai cégek fejlesztéseit – bár ez önmagában kevesebbnek tűnik, mint a vetélytársak lépései, nem árt tudni, hogy a dél-koreai cégek nem kevesebb mint 450 milliárd dollárt kívánnak a következő 10 évben a chipgyártásba beleölni.
Mindezt úgy, hogy 2021-ben a chipek globális piacának értéke nagyjából 550 milliárd dollár volt.
Litvánia mint uniós éllovas? |
A balti ország nemrég úgy döntött, engedélyezi, hogy Tajvan diplomáciai képviseletet nyisson fővárosában, Vilniusban. A döntésnek a mostani történet szempontjából két fontos következménye volt: Kína megsértődött és nemcsak visszahívta nagykövetét Litvániából, hanem szankciókat is bevezetett, Tajvan pedig bejelentette, hogy 200 millió dolláros alapot hoz létre, amelyből stratégiai ágazatokat szeretne fejleszteni az országban és nem mellesleg ígéretet tett arra, hogy átveszi azt a litván exportot, amelyet Peking szankcióval sújtott. A 200 millió dollárból pedig a litván chipgyártást pörgetnék fel a TMSC segítségével, első körben többek közt a helyi oktatási rendszer megtámogatásával. „Tajvannak nagyon komoly tapasztalatai vannak a chipgyártásban, és a legjobban úgy segíthetünk a barátainkon, ha kihasználjuk ezeket a komparatív előnyöket” – mondta Eric Huang, Tajvan vilniusi képviseletének vezetője a Politicónak. Nem mindenki van azonban elájulva a tervtől, az Európai Bizottság például kétségeinek adott hangot, hogy Litvánia képes lehet-e jelentős szereplővé válni a chipgyártásban, mondván ahhoz nagy mennyiségű olcsó áram kell és sok víz. Litvánia egyikben sem bővelkedik. Arról nem is beszélve, hogy Tajvannak is négy évtizedébe telt, mire a chipgyártás megkerülhetetlen szereplője lett. |
Az autóipar tűkön ül, ami nem csoda, ha tudjuk, hogy 2021-ben a különböző számítások szerint 8–11 millió autó nem készült el a globális chiphiány miatt, a gyártók bevételkiesése pedig meghaladhatta a 200 milliárd dollárt. A válság természetesen Magyarországot sem kerülte el: a 2020 tavaszi óriási zuhanás után bár gyors talpraállás kezdődött, nem sikerült stabilizálni az autótermelést, és azóta mindössze négy hónap – 2020 szeptembere, októbere és novembere, majd 2021 márciusa – volt, amikor meghaladta a 2020 januárit a termelés.
Az új gyárakra egyébként már csak azért is szükség van, mert a chipgyártóknak a mostani válság előtt is sokszor kihívást jelentett, hogy tartani tudják a lépést a néha meg-megugró kereslettel. Igaz, van, aki már most óvatosságra int: egyes szakértők attól félnek, hogy annyi beruházás indult vagy indul el a közeljövőben, hogy az a válság elmúltával könnyen túltermeléssé alakulhat, kikezdve a szektor cégeinek nyereségességét. Nem a levegőbe beszélnek, amikor az Intel bejelentette a nagy beruházásait, a cég részvényei 12 százalékot estek a másnapi kereskedés során. A túltermelésre egyébként már most is vannak jelek: az autóipar például azért, hogy elkerüljék a jövőbeli leállásokat, 40 százalékkal több chipet rendel, mint amennyi a mostani gyártáshoz szükséges lenne neki.
A túltermelés veszélyét egyébként az EU is elismeri, ám egyből hozzáteszik azt is, hogy azt sem engedheti meg magának egyetlen nagyhatalom sem, hogy kimaradjon a fejlődésből, és kénytelen legyen barátai (és „ellenségei”) jóindulatára támaszkodni.
Boritóképünk az AFP felvétele, a Bosch drezdai félvezetőgyárában készült.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
