Várhelyi Olivér miatt a palesztinok egyelőre nem kapják meg a nekik szánt uniós pénzeket

Magyarországon kívül minden tagállam megszavazta a támogatást.

  • hvg.hu hvg.hu
Várhelyi Olivér miatt a palesztinok egyelőre nem kapják meg a nekik szánt uniós pénzeket

Rámalláhba utazott kedden Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy közölje: az Európai Unió hamarosan feloldja a Palesztin Hatóság régóta halogatott támogatását, melyből többek között a palesztinok az egészségügyi ellátást finanszírozzák. Erről már hétfőn döntés született, ám Politico szerint Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos nemrég azt közölte, hogy az Európai Bizottság másodjára is megvizsgálja az ügyet.

Várhelyi tavaly is blokkolta a támogatásokat, mert szerinte változtatni kell néhány palesztin tankönyvön. A magyar biztos hangsúlyozta, hogy továbbra sincs tolerancia az antiszemitizmussal, és a gyűlöletkeltéssel szemben. Egyébként a német Georg Eckert Institute már átnézte ezeket a könyveket, de most egy újabb ilyen tanulmány készülhet.

Az Európai Parlament elnöksége közleményében arról írt, megdöbbentek Várhelyi reakcióján. Hozzátették, hogy már eleve létezik egy tanulmány, ezért egy újabb ilyen finanszírozása helyett a pénzt inkább a palesztin humanitárius szükségletekre kellene fordítani.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.