Olyan, mintha a G7 belátta volna: nem működik az olajembargó

Új, eddig ki nem próbált útra helyezik a szankciókat.

  • hvg.hu hvg.hu
Olyan, mintha a G7 belátta volna: nem működik az olajembargó

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Az előzetes napirendnek megfelelően elfogadta a G7 az orosz olaj ársapkájának bevezetését. A New York Times azt írja:

a döntés indirekt a beismerése annak, hogy az olajembargó nem működik.

Az intézkedés hátterében az a kényszer áll, hogy az orosz gazdaság módszeres megfojtása mellett muszáj fenntartani a szankcionáló országok gazdasági biztonságát is. Az eddigi korlátozások – bár várhatóan 10 százalékkal zsugorodik majd az orosz gazdaság év végéig – nem érték el a kellő sikert, cserébe elszálló energiaárakhoz vezettek Nyugaton.

A döntés – amelyről úgy tudni, Joe Biden pénzügyminiszterének, Janet L. Yellennek az ötlete – lényege, hogy tiltás helyett alacsony ársapkát (árstopot) vezet be az orosz olajra, lehetővé téve a nyugati kereskedést is. Ezt a plafont minden részt vevő ország maga határozná meg, ami megakadályozná, hogy Oroszország magasabb áron adjon el olajat.

A döntés sikere viszont nemcsak azért kétséges, mert így az EU-nak újra kéne tárgyalnia az embargó feltételeit (amelynek megszavazása a Magyarország által elővezetett követelések miatt már az előző körben is elhúzódott), hanem azért is, mert nem világos, hogy az orosz nyersolaj kulcsfontosságú vásárlóit, például Kínát és Indiát hogyan lehetne rávenni az árplafon betartására.

Arról már korábban írtunk: a G7 ezen szankció mellett leállítja az orosz aranyimportot is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.