Élelmiszert venne SZÉP-kártyával? Két napja maradt!

Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.

  • Bank360 Bank360
Élelmiszert venne SZÉP-kártyával? Két napja maradt!

Sokan időzíthetik a nagybevásárlásukat csütörtökre vagy péntekre júniusban, mivel július 1-én lesz utoljára módjuk arra, hogy bolti (hideg) élelmiszert SZÉP-kártyára vásároljanak. A kormány február 1-től nyitotta meg ennek lehetőségét először május végéig, majd ezt megtoldotta július 1-ig.

Utóbbinak akkor az is volt a magyarázata, hogy így ez a határidő egybeesik az árstopokkal és a kamatstoppal. Amíg azonban a kormány nemrégiben az árstopokat október 1-ig, a kamatstopot és a hitelmoratóriumot pedig december 31-ig kitolta, a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás folytatásáról nem határozott. Elvileg természetesen akár az utolsó pillanatban is bejelenthetik a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás további fenntartását, de döntés hiányában ez a lehetőség július 1-én megszűnik – írja a Bank360.hu.

Akinek tehát van SZÉP-kártyája, és még ki akarja használni azt egy nagybevásárlásra, annak sietnie kell. Mindegy, milyen kártyája van valakinek, illetve melyik zsebben (alszámlán) van rajta pénz, mert bármelyiket használhatja erre a célra. A kormány ugyanis már az élelmiszer-vásárlás megnyitása előtt átjárhatóvá tette ezeket a kereteket. Így a SZÉP-kártyások bármilyen célra, illetve alszámlára (szállás, vendéglátás, szabadidő) kapott pénzüket felhasználhatják a rendszeren belül bármire, például a szállás keretükből is vehetnek élelmiszert. Ez a lehetőség egyébként július 1. után is tovább él, a jelenlegi szabályok szerint egészen december 31-ig.

Nagyon nem kell keresgélnie annak, aki még gyorsan élelmiszert akar venni a SZÉP-kártyájával, hiszen lényegében az összes nagy lánc lehetővé tette a boltjaiban ezt, és a vevők az eddigi tapasztalatok szerint öntik a pénzt a kártyazsebeikből erre a célra. Több ezer új bolt csatlakozott elfogadóként, és az élelmiszerkereskedők jól spekuláltak, hiszen az eredetileg május végéig élő lehetőség még kapott egy hónapot.

A boltokban egyébként nem szűnik meg teljesen a SZÉP-kártyás fizetés lehetősége, hiszen bizonyos helyeken a kínálatban szereplő, meleg ételeknek számító árukat továbbra is lehet vásárolni, amennyiben az megfelel a vendéglátásra igénybe vehető termékek kritériumának, és az üzlet elfogadja erre a SZÉP-kártyát.

Pénteken 24 óráig pedig árgus szemekkel figyelheti mindenki, hogy vajon nem jelenik-e meg egy éjszakai kormányrendelet a hagyományos bolti élelmiszerek SZÉP-kártyás vásárlásának meghosszabbításáról.

Az árstopokra nem kell figyelni, hiszen azok automatikusan folytatódnak, ahogyan a változó kamatozású lakáshitelekre előírt kamatstop is. Júliusban a hitelmoratóriumos adósoknak lesz dolga, hiszen ők csak akkor élhetnek augusztustól is a törlesztési moratóriummal, ha július végéig újra nyilatkoznak erről – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.