Születésnapot ünnepel a hazai McDonald's: éppen 35 éve, 1988. április 29-én nyílt meg az első éttermük Magyarországon a budapesti Régiposta utcában. A McDonald's ünnepi közleményéből az is kiderül: nyitáskor 26 forint volt a sajtburger, a BigMac szendvicsért pedig 43 forintot kellett fizetni.
Nem sokkal később, 1990-ben megnyílt a világ egyik legszebbjének megválasztott Nyugati téri Meki, Győrben az első vidéki étterem és Óbudán az első McDrive is.
A McDonald’s az elmúlt 35 év alatt a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, ma már 112 étterem működik az országban. A felhasznált alapanyagok több mint egyharmada, 38%-a hazai beszállítóktól érkezik.
A magyar beszállítók évente több mint 1100 tonna salátával és zöldséggel, közel 3 millió darab tojással és 3100 tonna csirkehússal látják el a hazai McDonald’s-hálózatot.
Jelenleg a cég központjában és a McDonald’s éttermekben 7900-an dolgoznak.
A magyarországi beruházások eddigi összértéke közel 92 milliárd forintot tett ki, de hasonlóan jelentős a hazai beszállítók által megvalósított kapacitásbővítő és korszerűsítő beruházások összértéke is.