Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A BKV – a Fővárosi Önkormányzat pénztárcájából – idén csak a Széll Kálmán tér és a Hűvösvölgy között hajt végre nagy felújítást, ott 5,6 milliárd forintot költenek el.
A Budapestre érkező új CAF-villamosok üzembeállításához muszáj kicsit hozzányúlnia a fővárosnak a villamospályákhoz, viszont az újdonságok üzembeállításához szükséges pályarekonstrukción kívül 2023 nyarán alig néhány tízmillió forintot fognak költeni az amúgy nyáron szokásos pályafelújításokra – írja a Népszava. Pedig a fővárosi villamospályákra ráférne a felújítás.
A BKV a lapnak azt írta, hogy a 4-es, 6-os villamos vonalán idén csak kisebb hétvégi vágányzárak lesznek, „amelyek során fenntartási jellegű villamospálya-karbantartási munkákat végzünk. A várható becsült költség nagyságrendileg 30 millió forint”. A 4-es, 6-os villamosnak európai szinten is kiemelkedően magas a forgalma, az infrastruktúra ebből fakadóan pedig jelentősen el tud használódni, így ciklikus karbantartási munkákat kell rajta végezni – csak nem nagyon van rá forrás.
A lap kiderítette:
a budapesti sínek egy része annyira rossz állapotban van, hogy a meghibásodások miatt korlátozásokra van szükség.
Meghibásodás csak azokon a vonalakon nincs (annyira sok), amelyeket uniós forrásból újítottak fel az utóbbi években. Csakhogy uniós pénz egészen addig nincs, amíg a kormány meg nem állapodik róla.
Azért van olyan vonal, aminek a rekonstrukcióját nem lehetett tovább halasztani: az alacsonypadlós CAF-villamosok fognak járni a Hűvösvölgybe tartó villamosvonalon is, így a Széll Kálmán tér és a Hűvösvölgy között a teljes villamospályát cserélni kell – ez pedig 5,6 milliárdjába kerül a Fővárosi Önkormányzatnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.