„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Már nem folyik ki víz a Balatonból, amit részben a magas vízállás, de inkább az új balatoni hajók feljuttatása miatt kezdtek leereszteni a Sión. A vízügy szerint a felhajózás a feszes ütemtervnek, az alapos előkészítésnek, és a csapadékosabb időnek is köszönhetően a lehető legkisebb vízveszteséggel járt.
Most szombat óta már nem eresztik le a vizet a Balatonból – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság keddi közleményéből. A vizet két hete kezdték leereszteni. Első indoklásában még azt emelte ki a vízügy, hogy a magas, a nyári szabályozási vízszintet (120 centiméter Siófoknál) meghaladó vízállás miatt van erre szükség, hogy elkerüljék a déli településeken ilyenkor előforduló kiöntéseket.
Az érintett települések ugyanakkor a turisztikai szezont féltve az alacsony vízállástól, jelezték, hogy nem kérnek a vízleeresztésből, amiről közben az is kiderült, hogy kapóra jött ahhoz, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. új balatoni flottája bő egy éves várakozás után végre felhajózzon a tóra. A két új kompból, a két katamaránból és kísérőhajóikból álló flotta a múlt héten ért a Balatonhoz, pár napot várakoztak Siófokon, majd hétfőn át is zsilipeltek a tóra.
Fékezné a Balatoni Szövetség a tó leeresztését, ami viszont pont kapóra jön az új hajóknak
A vízügy szerint a települések védelme érdekében kellene leengedni a vizet, de a települések jelezték, köszönik jól vannak, inkább maradjon a víz. A leeresztés viszont pont kapóra jön a Balatoni Hajózási Zrt. új hajóinak, amik több mint egy éve várnak arra, hogy felhajózhassanak a Sión.
A vízleeresztés és a Balaton alacsony vízállása miatt aggódók megnyugtatására a vízügy most jelezte, hogy a Vízügy, a Bahart és a Hajógyár összehangolt munkája eredményeként
a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült feljuttatni az új kompokat a Balatonra,
és így az idei üdülési szezonban a tó átlagvízállása a várható kissé melegebb, átlagosan csapadékos időjárás esetén 80-85 cm felett marad, ami meghaladja a tavaly nyár végi értékeket.
A vízleeresztés/felhajózás során a tó vízállása az eredeti 121 centiméterről 110 centiméteresre apadt, a 11 centiméteres csökkenésből 6,5 centiméterért felelt konkrétan a vízleeresztés, és 4,5 centiméter volt az a veszteség, ami „a vízeresztés nélkül is bekövetkezett volna”.
Sokat kellett várni, de már a Balatonhoz érkezett az új hajóflotta - fotók
Szerdán Siófokhoz ért az a 20 hajós flotta, amivel az újonnan elkészült 2-2 balatoni komp és katamarán érkezett a tóhoz. A hajókat megrendelő Balatoni Hajózási Zrt. másfél évet várt erre az alkalomra, de ez semmi ahhoz a negyven évhez képest, amikor utoljára forgalomba álltak ilyen hajók a Balatonon.
A vízügy szerint úgy sikerült elérni a lehető legkisebb csökkenést – korábban a Balatoni Szövetség 15 centiméteres vízszintcsökkenéstől tartott –, hogy a hajók mozgatásánál eleve fontos cél volt, az „elkerülhetetlen vízmennyiség-veszteség” optimalizálása, mindehhez
A felhajózást emellett nagyban segítette az időjárás is: június eleje az átlagosnál csapadékosabb volt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.