Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A volt elnök azt állította, hogy a csatorna "nagy hazugságként" jellemezte választással kapcsolatos állításait, és ezzel Adolf Hitlerrel hozta összefüggésbe.
Az Egyesült Államok szövetségi bírósága elutasította Donald Trump 475 millió dolláros rágalmazási keresetét a CNN ellen, amelyben a volt elnök azt állította, hogy a csatorna "nagy hazugságként" jellemezte választással kapcsolatos állításait, és ezzel Adolf Hitlerrel hozta összefüggésbe.
A Trump által 2019-ben kinevezett Raag Singhal amerikai bíró pénteken késő este hozott ítélete szerint a CNN szavai véleményt, nem pedig tényt fogalmaztak meg, ezért nem képezhetik rágalmazási kereset tárgyát – közölte a Reuters. Az ítélet szerint
A CNN kijelentései, bár visszataszítóak, jogilag nem voltak rágalmazóak."
Trump szóvivője azt mondta: "Egyetértünk a bíró megállapításaival, miszerint a CNN Trump elnökről tett kijelentései visszataszítóak. A CNN-t felelősségre fogjuk vonni Trump elnökkel és támogatóival szembeni helytelen bánásmódjukért". Azt nem közölte, hogy Trump fellebbez-e a döntés ellen.
A 2022 októberében benyújtott kereset öt olyan esetet emelt ki, amikor a CNN olyan történeteket közölt, vagy olyan kommentárokat sugárzott, amelyekben Trump "nagy hazugságaként" hivatkozott a 2020-as választásokkal kapcsolatos állításaira. A kifejezést a náci rezsim propagandahasználatával is kapcsolatba hozták.
A kereset szerint a megfogalmazással a CNN Trump és Hitler alakja közötti asszociációt próbálta megteremteni a nézőkben.
Mióta 2015-ben elindította első elnökválasztási kampányát, Trump gyakran támadta azokat a médiumokat, amelyek tudósítása nem tetszett neki, a CNN pedig kedvenc célpontja.
A Reuters szerint Trump a 2024-es republikánus elnökjelöltség első számú esélyese, annak ellenére, hogy állami és szövetségi vádakkal is szembe kell néznie.
Akkor is indulni akar az elnökválasztáson Trump, ha elítélik
A volt elnök ellen eddig két ügyben emeltek vádat, és hamarosan egy harmadik vádemelés is történhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.