Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Sajtóinformációk szerint 51 százalékos többségi tulajdonosa lenne a magyar állam a repülőtérnek.
A Bloomberg információi szerint a repülőtér úgy döntött, további hivatalos tárgyalásokba kezdenek, így a lap szerint végül többségi tulajdont szerezhet a magyar állam a Budapest Airportban.
Az információk szerint a magyar állam 51 százalékos többségi tulajdonrészt szerezne, a maradék 49 százalék pedig egy másik repülőtér-üzemeltetőhöz kerülne. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amely a kormány nevében a felvásárlást végzi, nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, április elején a kormányinfón azt válaszolta a hvg.hu kérdésére, több potenciális vevő is beléphet a magyar állam mellé a Budapest Airport megvásárlását célzó tranzakcióba. Üzleti tárgyalások zajlanak, ha az adásvétel létrejön, akkor annak minden részlete nyilvános lesz, a vevőket, a tulajdonrészt és a vételárat is beleértve, tette hozzá Gulyás.
2020-ban szóltak először a hírek arról, hogy a magyar állam visszavásárolna a repteret, 2021-ben pedig már arról volt szó, hogy megkezdődnek a reptér visszaszerzésének előkészületei. Kezdetben azonban a tulajdonos az AviAllance nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megváljon a reptértől.
2021 júliusában a Bloomberg arról írt, ajánlatot tett a magyar kormány. Idén áprilisban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter úgy nyilatkozott a témában az InfoRádiónak, hogy a budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, és magyar kézbe kell kerülnie. Nagy azt is hozzátette, a kormány elkötelezett a visszaszerzésben, az üzletet pedig még év vége előtt le lehet zárni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.