Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az ügyészség szerint a Lundin Oil a saját olajkitermelései érdekében támogatta a keresztény dél-szudániak ellen irányuló katonai akciókat.
Húsz évvel ezelőtt elkövetett háborús bűnök vádjával állt bíróság elé Svédországban egy olajipari vállalat két vezetője kedden.
Az ügyészek azt állítják, hogy Ian Lundin, a Lundin Oil volt elnöke és Alex Schneiter, a vállalat volt vezérigazgatója támogatta Omar al-Bashir volt szudáni diktátor kormányát – írja az Independent.
Az afrikai országban két évtizeddel ezelőtt a Lundin Oil leányvállalatának segítségével rendszeresen és módszeresen támadtak civilekre a szudáni hadsereg és a rezsimmel szövetséges milíciák, és a svéd ügyészség szerint a két megvádolt vezető a felelős.
Szudánban 1983 és 2005 között polgárháború dúlt a muszlimok uralta észak és a keresztény dél között. Több ezer embert öltek meg és közel 200 ezer embert kényszerítettek arra, hogy elhagyja a lakóhelyét.
1999 májusa és 2003 márciusa között a szudáni kormány katonai erővel igyekezett megszerezni az ellenőrzést olyan dél-szudáni olajmezők felett, amelyekre a svéd ügyészség szerint Lundin és Schneiter vezetésével szerződött Lundin Oil.
Az ügyészség azt kéri, hogy a vezetőket 10 évre tiltsák el az üzleti tevékenység végzésétől. Ezen kívül a Lundin Oiltól 1,4 milliárd koronás, annak leányvállalatától (amely az olajkutatásban és kitermelésben vett részt) pedig 3 millió koronás büntetés behajtását indítványozták az ügyben.
Dél-Szudán 2011-ben nyerte el függetlenségét Szudántól, és ezzel a világ legfiatalabb nemzetévé vált. Al-Bashirt 2019 áprilisában egy népfelkelés során buktatták meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.