Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ha abból indulunk ki, hogy a novemberi emelés 4 százalék lesz, az a költségvetésnek legalább 200-220 milliárd forintnyi plusz kiadást jelenthet.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a héten jelentette be, hogy szeptember végéig dönt a kormány a nyugdíjkorrekció mértékéről. A korrekcióra egyébként azért van szükség, mert az augusztusi inflációs adat alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az egész éves átlagos infláció mértéke idén magasabb lesz 15%-nál, ami a kormány eredeti várakozása volt és amilyen mértékben januárban emelték a nyugdíjakat – emlékeztet a Portfolio.
A kormány legutóbb arról beszélt, hogy valahol 17,5-17,7% körül lehet a 2023-as infláció mértéke, a nyugdíjas infláció viszont 1-1,5 százalékponttal magasabb volt minden hónapban, mint az általános pénzromlási ütem, vagyis idén éves szinten a nyugdíjas infláció mértéke 18,5-19% lehet, ami 4,2 százalékos pótlólagos emelést jelent.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint feltehetően legalább 2,5 százalék, legfeljebb 3,5 százalék korrekcióra számítani lehet.
Többmillió időskorú kapja majd ezt az összeget november elején kézhez. Egyrészt kapnak 11 havi pótlólagos nyugdíjemelést visszamenőlegesen (első tíz hónap + a 13. havi nyugdíjra jutó emelés összege), egy összegben, valamint a novemberi nyugdíjukat már a magasabb összegben kapják meg – írja a portál.
A medián nyugdíj összege 186 ezer forint, az átlagnyugdíjé 208 ezer forint. Vagyis, ha a legmagasabb mértékű nyugdíjkorrekcióról dönt az állam, tehát 4,2%-al emel, előbbire havi 7800 forint plusz jön ki, utóbbira 8700 forint. Vagyis novemberben egy összegben az átlagnyugdíjat kézhez kapó időskorú 96 ezer forintnyi egyszeri juttatásban részesülhet.
Ha abból indulunk ki, hogy a novemberi emelés 4 százalék lesz, az a költségvetésnek legalább 200-220 milliárd forintnyi plusz kiadást jelenthet. Ha a kormány csak mondjuk 2,5 százalékkal emel, 100 milliárdokat spórolhat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.