Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Van már vidéki város, ahol egymillió forint fölötti az új ingatlanok négyzetméterára, de olyan is, ahol négyzetméterenként 300 ezer forint sem kell egy használt lakáshoz.
Országos átlagban nem változtak a lakásárak szeptemberről októberre, csakhogy az átlagot két, egymással teljesen ellentétes folyamat hozta ki nullásra: Budapesten olcsóbbak lettek az ingatlanok, a Nyugat-Dunántúlon jóval drágábbak – derül ki az ingatlan.com lakásárindexéből.
A fővárosi eladó házak és lakások árai átlagosan 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy hónappal ezelőtt. Ez azzal magyarázható Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint, hogy a magas kamatok miatt kevés a vevő, így az eladók kénytelenek alacsonyabb árakat kínálni.
November első hetében Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 943 ezer forint volt, az új építésűeké pedig 1,3 millió forintot tett ki. A három legdrágább kerület mindkét kategóriában az V., a XII. és a II.: a használt lakásokért 1,2-1,52 millió forintot kérnek a tulajdonosok négyzetméterenként, az újak átlagos négyzetméterára pedig 2,2-2,4 millió forintos.
A legolcsóbb kerületek Budapesten Pesterzsébet, Csepel és Soroksár, ahol 662-697 ezer forint a használt lakások egy négyzetmétere. Új építésű ingatlant a legolcsóbban Rákospalotán, Pestszentlőrincen és Pesterzsébeten lehet venni, de ott is 920-956 ezer forintos négyzetméteráron.
Vidéken majdnem mindenhol stagnáltak az ingatlanárak, a kivétel a Nyugat-Dunántúl, ahol 1,7 százalékos drágulást mértek.
Használt lakást vidéken a legdrágábban Győrben, Veszprémben és Debrecenben lehet venni, négyzetméterenként 736-748 ezer forintért. Az újaknál Debrecen, Zalaegerszeg és Székesfehérvár vezeti a listát, 950 ezer és 1,1 millió forint közötti négyzetméteráron.
A legolcsóbb megyeszékhely az országban Salgótarján, az ottani négyzetméterár a használt ingatlanokra 269 ezer forint – még a második legolcsóbb helyen, Békéscsabán is 382 ezer forint az átlag. Új lakást a legolcsóbban megyeszékhelyeken Békéscsabán, Nyíregyházán és Kecskeméten lehet találni, 595-700 ezer forintért négyzetméterenként.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.