Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Számottevő működőtőke érkezik már Kelet-Ázsiából, csakhogy kevés hozzáadott értékű gyártási folyamatokat hoznak ide, ami 10 éve még jó lett volna, mostanra azonban már késő.
Hiába hangoztatta 2010-es hatalomra lépése óta folyamatosan Orbán Viktor a keleti nyitás politikáját, csak a kereskedelmi hiányt halmoztuk Kínával szemben, a várt tőkebeáramlás elmaradt. Mostanra ugyan számottevően nőni kezdett Magyarországon az ázsiai működőtőke – immár Németország mögé is felzárkózhatnak –, csakhogy ennek alig van köze a keleti nyitás politikájának, annál inkább a globális gazdasági folyamatoknak – derül ki a G7.hu elemzéséből.
Mint írják, ez a fajta tőkebeáramlás – főként a dél-koreai és kínai akkumulátoripari beruházásokról van szó – valóban nagy segítség lett volna 10 évvel ezelőtt. Csakhogy a jóval magasabb gazdasági fejlettség és erősebb tőkeellátottság mellett mostanra ez már nem igazán segítség, hanem béklyó.
Az ázsiai vállalatok ugyanis pont azokkal az alacsony hozzáadott értékű gyártási folyamatokkal jönnek ide, amelyeken már túl kellene lendülnie a magyar gazdaságnak is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.